Cikkek

A nyolc közé jutott csapatunk a Bajnokok Ligájában. Az első meccs eredménye rányomta a bélyegét a maira, hiszen már akkor szinte eldőlt a továbbjutás. Már a hétvégére gondolva álltunk hozzá a mérkőzéshez, ami így nem is hozott fergeteges játékot. De a lényeg - a továbbjutás - megvan!

Az Atlético összeállítása a következő volt: Oblak - Vrsaljko, Godín, Giménez, Lucas - Koke, Saúl, Thomas, Carrasco (Savic 71.) - Griezmann, Correa (Gaitán 65.).

Gabi és Filipe Luís eltiltás miatt nem játszhatott, így Lucas és Thomas találta magát a kezdőben. Ott volt Correa is, és bízhattunk benne, ezúttal jobban játszik a "szokásosnál".

Kissé kényelmes tempóban kezdődött a meccs, ami a mi részünkről érthető is, mert mi álltunk továbbjutásra. A németek sem strapálták magukat a meccs elején, még úgy sem, hogy átengedtük nekik a kezdeményezést. Ennek ellenére Correa került nagy helyzetbe negyedóra elteltével, de sikerült kihagynia egy újabb 100%-os ziccert. Újabb negyedóra telt el, és egy újabb nagy Correa-helyzet maradt ki, majd nem sokkal utána Koke lövésénél védett nagyot a német kapus. A vendégcsapat nem tudott mit kezdeni a labdabirtoklással, mi pedig megelégedtünk a két gólos előnyünkkel. Az első félidő ennek jegyében telt el.

A második játékrész rögtön egy nagy Griezmann-helyzettel kezdődött, de sajnos eltörte a labdát a francia a döntő pillanatban. Nem sokkal később Correa hagyott ki újra egy nagy helyzetet. Pedig nagyszerűen teremtette meg magának a lehetőséget, de mintha meg lenne átkozva, a végét mindig elszúrja. Aztán a nagy rohamaink után újra csak átengedtük a kezdeményezést az ellenfélnek. Annyira nem is lett volna ezzel gond, ha nem segítünk be nekik kicsit a helyzetkialakítással. Pontosabban Giménez nem segít be. Egy ártalmatlan keresztpassz helyett eladta a labdát utolsó emberként, az ellenfél csatára pedig így egyedül vezethette a kapunkra a labdát. Lőtt is, de Oblak nagyszerűen védett. A kipattanó újra a német csatár elé került, aki megint lőtt, de az elvetődő Oblak hihetetlen bravúrral újra védett. De itt még nem volt vége, mert harmadszor is ismételhetett az ellenfél, de a szlovén megint csak útját állta a gólba tartó labdának. Három nagy bravúr, úgy, hogy a Leverkusennek eddig egy lövése sem talált kaput! De itt szerencsére el is lőtték a németek a puskaport. Mi továbbra sem erőltettünk nagyon semmit, így egy spórolós meccsen maradt a 0-0, és a sima továbbjutás.

Rutinból lehoztuk ezt a meccset, csak szigorúan annyit kiadva magunkból, amennyi a biztos továbbjutáshoz kellett. Amit már az odavágón kiharcoltunk. Fontos volt szem előtt tartani a hétvégi rangadót is, mert őszintén megvallva, az a meccs sokkal fontosabb lesz, mint ez a mai volt. Tömören összefoglalva: mi nem akartunk, az ellenfél nem tudott többet kiadni magából.

Oblak ma megmutatta mekkora klasszis is igazából. A 70. percig szinte semmi dolga nem volt, de akkor olyan bravúrokat mutatott be, amire kevesen képesek a világon. Szerencsések vagyunk, hogy nálunk véd! Vrsaljko ma nagyot harcolt, szinte mindenhová odaért. Az előrefelé játéka viszont még javulhatna. Godín nagyszerűen oldotta meg a feladatát, miként Giménez is, viszont nála újra becsúszott egy döbbenetes hiba. Ha ezeket a (szerencsére ritka) hibákat ki tudná szűrni a játékából, akár "Godín is válhat majd belőle". Lucas biztosan hozta azt, ami ma a feladata volt, se többet, se kevesebbet. Ma Koke jobban játszott mint a legutóbbi bajnokikon, és Thomas is úgy játszott, ahogy az elvárható, főleg a második félidőben. Saúl és Carrasco viszont nem fogott ki túl jó napot. A belga ismét elég önző volt, nem jöttek be a dolgai. Griezmann elég visszafogott volt. Correa újra kihagyott három óriási helyzetet, mintha meg lenne átkozva, mert szinte semmi nem akar összejönni neki. Gaitán és Savic jól szálltak be a meccsbe.

Kíváncsian várhatjuk a pénteki sorsolást, hogy kit sodor az utunkba a sors. És reméljük hogy a sors, és nem valami felsőbb hatalom. :) Ezt a mai meccset felejtsük is el gyorsan, mert az első meccs "miatt", ez a második szinte csak ilyen lehetett. Megvan a továbbjutás, és ez mindent felülír. Azért bízzunk abban, hogy a hétvégén meglesz az eredménye ennek a mai spórolós focinak!

Aúpa Atléti!!!

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.