Magunkról

Hosszú törekvéseink jutalmaként 2009-ben értük el, hogy a magyar bíróság elismerjen minket Magyar Atlético Madrid Szurkolók Szabadidős és Sport Egyesülete néven (köszönet Friendsheep nevű tagunknak a bírósági ügyintézésért). Honlapunk sokéves működése, a taglétszám gyarapodása és az érdeklődés élénkülése után ez kellett, hogy legyen a következő lépés. Több, igen aktív tagunknak köszönhetően ezután is folyamatosan fejlődik szurkolói klubunk, amely már a magyar és nemzetközi sajtóban is többször került előtérbe, ezzel gyarapítva az Atlético Madrid hírnevét.

Ezen törekvésünket tovább erősítette, hogy 2010. októberében a Club Atlético de Madrid is hivatalosan elismerte közösségünket nem kis számú szurkolói csoportjai között, amelyről hivatalos oklevelet is kaptunk.

Tagjaink között éppúgy megtalálható a tinédzser korosztály, mint a 30-40 évesek rétege, de van gyermek szurkolónk és több lány is erősíti a hazai Colchonerok táborát.

Tevékenységünk nagyrészt sportesemények, találkozók szervezéséből, szurkolói focik és tornák rendezéséből, valamint sporteseményeken való közös részvételből áll. Gyakran látogatunk szervezetten külföldi meccsekre, a „Madridi derbin” szinte mindig képviseltetjük magunkat, illetve jelen voltunk több, a klub életében fontosnak számító eseményen is (pl. Európa Liga döntő, Európai Szuperkupa, Bajnokok Ligája és Európa Liga mérkőzések, stb.). Emellett rendszeres kapcsolatot ápolunk számos külföldi Atlético szurkolói csoporttal, akikkel olykor találkozót is szervezünk. Mindezen túl szívesen csatlakozunk bármilyen szurkolói vagy  egyéb, pl. karitatív tevékenységhez (ld. FFC Caritas programja), amellyel gazdagíthatjuk tapasztalatainkat, érdeklődési körünket, vagy előrébb tudjuk mozgatni csoportunkat és a szurkolói sporttevékenységet.

Az idők folyamán egyre több „identitásjelképünk” alakult ki, első lépésben címert terveztünk, majd saját sálat, aztán jött a többi termék, mint az éves naptár, kulcstartó, golyóstoll, bögre, matrica, szurkolói kártya, és nem utolsó sorban a saját gyártású mez és molinó, amely a külföldi találkozók alkalmával mindig nagy sikert arat. A luxemburgi peña (Colchoneros de Luxemburgo) például a mi mezünk mintájára terveztette meg saját mezét a nekünk dolgozó céggel, amelyben mi segítettünk nekik.

Nemzetközi kapcsolataink tekintetében a német Peña Atlética Centuria Germanát és a Colchoneros de Luxemburgot kell feltétlenül megemlítenünk, hiszen velük vettük fel először, valamint ápoljuk a legközelebbi kapcsolatot. Egyre aktívabb tagjainknak köszönhetően, valamint molinók és saját mez elkészítésének hála külföldi ismertségünk rohamosan nő, már Spanyolországban is ismernek minket és nagyon büszkék ránk. Természetesen reméljük, hogy igazán komoly feladat elé állít minket a szerencse, és hamarosan egy magyarországi tétmérkőzése is lesz az Atléticonak, amelynek szurkolói részét mi szervezhetnénk, örömet okozva külföldi barátainknak.

Alapszabályunk:

http://atleticomadrid.hu/downloads/alapszabaly.pdf

Belépnél? Ezt olvasd el!

http://atleticomadrid.hu/downloads/belepesi.pdf

Tagdíj befizetés:
Unicredit Bank 10918001-00000080-40910002

Éves:  5000 Ft
Fél évre: 3000 Ft
Írd be a megjegyzés mezőbe a valódi és online nevedet.

Miért érdemes hivatalos taggá válnom?
Aki hivatalosan is elkötelezi magát klubunk felé, olcsóbban utazhat Atlético-mérkőzésre és juthat eredeti termékekhez, de a saját termékeinkből is olcsóbban vásárolhat, emellett pedig szurkolói kártyát csak hivatalos tagjaink kapnak.

2011. szeptemberétől első és egyetlen szurkolói klubként partneri megegyezést és együttműködést sikerült megvalósítanunk az ország három legnagyobb, a legkiválóbb és kultikus ultra, mod, casual, hooligan márkákat forgalmazó boltjával:

  • a budapesti CASUAL HUNGARY
  • a  debreceni MODS STORE STREETWEAR
  • és a soproni REBEL STREETWEAR üzleteivel.

A Peña Atlética de Hungría tagsági kártyával rendelkező klubtagjainknak ezen boltok 5% kedvezményt adnak személyes és a webshop-ból történő vásárlás esetén (csak megjegyzés, hogy a boltok törzsvásárlói is ugyanilyen mértékű kedvezményben részesülnek).

Az együttműködés részleteiről bővebben lásd a “PARTNEREINK” menüpontot.

Megjegyzés: Az internetes regisztráció nem jelent hivatalos tagságot.

Várunk minden Atlético drukkert!