Cikkek

A csalódást keltő vasárnapi bajnoki teljesítmény után, ezúttal az Európa Ligában lesz jelenése a csapatnak. Az orosz listavezető Lokomotív Moszkva érkezik a Metropolitano-ba.

Hosszú győzelmi sorozat szakadt meg vasárnap. Nyolc meccset hoztunk zsinórban, közte két EL meccsel. Kiábrándító teljesítményt nyújtott vasárnap a gárda, reméljük, nem azt a mutatványt látjuk viszont csütörtökön. Az EL-ben a végső győzelem a tét, így az orosz csapat ellen nem fér bele semmiféle kisiklás.

A Lokomotív nem játszott még idén sok tétmeccset. Kettőt az EL-ben, és mindössze egyet a bajnokságban. A francia Nice ellen kettős győzelemmel léptek tovább (3-2 i., 1-0 o.), és 0-0-t játszottak hazai pályán a városi rivális Szpartak Moszkvával. Kevés meccs van a lábukban, ez nem válik nagyon az előnyükre. Anélkül, hogy lebecsülnénk az orosz csapatot, de kötelező ellenük a továbbjutás! 

Fontos lesz előnyt szerezni a visszavágóra, és ehhez vissza kell térni az elmúlt hetekben látott gólerős játékunkhoz. Bízzunk benne, hogy a vasárnapi gyámoltalan játék csak kisikás volt. Savic kivételével minden játékos Simeone rendelkezésére áll, de valószínű, hogy nem a legerősebb összeállításban lépünk majd pályára. Pár játékosra amúgy is ráférne a pihenő...

Az Atlético 19 fős kerete: Oblak, Werner, Dos Santos, Juanfran, Vrsaljko, Godín, Giménez, Lucas, Filipe Luís, Thomas, Koke, Gabi, Saúl, Vitolo, Correa, Griezmann, F.Torres, Costa, Gameiro.

A mérkőzés csütörtökön 19:00 órakor kezdődik, a DigiSport1 Tv élőben közvetíti.

Aúpa Atléti!!! 

Hozzászólások  

#1 biashead 2018-03-08 11:12
Én sajnos nem leszek meccsközelben, csak utána fogom tudni megnézni a 21 órás kezdésű meccsek idején, de mindenkinek jó szurkolódást kívánok! Taroljunk, hajrá ATLETI!
Idézet

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.