Cikkek

A 2018-as év első nemzetközi kupameccse következik csapatunk számára csütörtökön. Az FC Köbenhavn gárdája ellen lépünk pályára.

Nagy meglepetésre nem jutott tovább a BL-ben a csapat, így, hogy csak a harmadik helyen végeztünk a csoportunkban, az Európa Ligában folytathatjuk tovább. A sors a jelenkor legjobb dán csapatát, az FC Köbenhavn-t sodorta az utunkba. 

Ha már ide kerültünk, nyerjük is meg! Legalább is ez a szurkolók kívánsága. Az, hogy a csapat hogy áll hozzá az EL-hez, nagy kérdés. Lévén, hogy ebben az idényben nagyon nem maradt más elnyerhető trófea, kézenfekvő lenne, ha a gárda rá is hajtana. Persze ez sem lesz egyszerű, mert ebben a sorozatban is vannak igen erős csapatok. Papíron a dán bajnok nem tartozik ezek közé, de okozhat kellemetlen meglepetést! Semmiképp sem szabad könnyedén venni a párharcot, bár a csapat nem is erről híres. Simeone meg biztosan nem! :)

A Köbenhavn ebben az idényben nem szerepel olyan kiválóan a bajnokságban, mint az elmúlt években. Ezúttal "csak" a 4. helyen állnak a ligában 20 forduló után, 18 ponttal lemaradva az első helyezettől. Persze messzemenő következtetéseket ebből nem lehet levonni, mert a téli átigazolási időszakban érkezett pár jó játékos az amúgy sem gyenge keretükbe. Ettől függetlenül persze a továbbjutás esélyesei mi vagyunk, és bízzunk benne, hogy valóra is váltjuk a papírformát.

Jó formában, és jó eredményekkel érkezik a csapat Dániába. Három bajnokit nyertünk meg zsinórban, úgy, hogy még gólt sem kaptunk. Tizenegyről hét pontra csökkent a hátrányunk a listavezetővel szemben. Jó lenne folytatni a sormintát, és győzni Koppenhágában is. Nagy az esély rá, hogy Simeone nem a legerősebb összeállításban küldi pályára a csapatot a Parken Stadionban. Többen a kezdőből pihenőt kaphatnak, élükön Costa-val. A spanyol sajtóorgánumok egyöntetűen az Oblak - Juanfran, Giménez, Godín, Lucas - Correa, Thomas, Saúl, Koke - Griezmann, Gameiro tizenegyet jósolják kezdőnek. Igen, Godín is ott lehet a pályán, sokkal előbb visszatérhet, mint azt eleinte jósolták. Hogy aztán tényleg ez a kezdő fut ki a gyepre csütörtök este, majd Cholo eldönti. 

A jó hangulat viszont garantált lesz, hiszen minden jegy elkelt a mérkőzésre. Ez 38000 nézőt jelent, akik között szép számmal lesznek piros-fehér hívek is. Magyar zászló feltűnésére is lehet számítani a Parken Stadion vendégszektorában. Reméljük a csapat győzelemmel tér vissza hosszú idő után az Európa Ligába!

A mérkőzés csütörtökön 21:05-kor kezdődik, a DigiSport1 Tv élőben közvetíti.

Aúpa Atléti!!! 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.