Cikkek

Túl vagyunk két igen nehéz héten, amelyeken sikerült két sorozatból is kiszállnunk. A spanyol-kupából kiestünk, és a bajnokságban is immár tizenegy pont a lemaradásunk a listavezetővel szemben. Ahhoz, hogy a második helyet megtartsuk, össze kell szednie magát a csapatnak, és valós tudása szerint kell teljesítenie. A Las Palmas ideális ellenfél lenne ahhoz, hogy újra visszatérjen a gárda a helyes útra. Nagyon kellene ez a győzelem, mert igenis jó csapatunk van, és nem az a gárda igazi arca, amit az utóbbi két hétben mutatott!

Át kell lépni a saját árnyékunkat, és le kell győznünk a Las Palmast. A kanárik az utolsó előtti helyen állnak a ligában, eléggé reménytelen helyzetben. Persze az ilyen ellenfél mindig veszélyes, főleg így, hogy nekünk sem éppen a legjobb heteink voltak mostanában. Pedig a Las Palmas ideális ellenfél, hiszen a 2015-ös visszajutásuk óta lejátszott öt meccset, mind megnyertük ellenük. Bár ami igaz az igaz, inkább az idegenbeli találkozókon virítottunk (3-0, 5-0, 5-1), a hazaiakon megszenvedtünk ellenük. Mindkét itthoni meccset "csak" 1-0-ra nyertük meg, az elsőt Griezmann szabadrúgásgóljával, a másodikat Saúl bombájával. Azért valószínű, hogy a jelenlegi helyzetben mindenki kiegyezne egy 1-0-s győzelemmel, de persze egy kieső helyen álló csapattal szemben jobb lenne több góllal nyerni. Mert azt ugye mondani sem kellene, hogy ez a kötelező győzelem kategóriájú meccs. Bár valószínű, hogy nem offenzív taktikával jön a Las Palmas, és a kapuja elé tömörülő ellenfél, elég nagy fejtörést szokott okozni nekünk. Reméljük ezúttal nem így lesz... 

Fontos meccsnek nézünk elébe, hiszen elég nehéz két hét van mögöttünk. Kell a győzelem, hogy túllépjünk az utóbbi hetek kudarcain. Ez a három meccs megmutatta, hogy mi is "emberből vagyunk", és hogy nem lehet mindig csak jól teljesíteni. Pedig a Sevilla elleni odavágón nem játszottunk rosszul, csak az utolsó tíz perc nem sikerült úgy, ahogy kellett volna. Sajnos Moyá nagy hibája sokba került. A visszavágó is "érdekes" volt, hamar hátrányba kerültünk, de gyorsan tudtunk egyenlíteni, és több helyzetünk is volt ezután. De sajnos visszatért a "helyzetkihagyós" formánk, mind kimaradt. Egy vitatható büntetőből ismét vezetett az ellenfél, innen már nem tudtunk visszajönni. A Girona elleni bajnokin is vezettünk, de érthetetlenül visszaálltunk, nem törekedtünk további gólokra. Pedig voltak itt is lehetőségek, de újra egyéni hiba miatt (Koke gyertyája) nem úgy alakult a meccs, mint ahogy szerettük volna. A Las Palmas ellen már nem fér bele több pontvesztés, mindenáron meg kell szereznünk a győzelmet!

Ahhoz persze gólok kellenek, és azokkal megint hadilábon állunk. Főleg úgy lesz nehéz, hogy Costa sérülése nem jött rendbe, így ő nem játszhat vasárnap. Miként Filipe Luís sem, pedig rá is nagy szükség lenne már. Vrsaljko eltiltás miatt nem játszhat. Így a védelem összetétele eléggé adott, valószínű, hogy a Juanfran-Godín-Savic-Lucas négyes kezd. Középen nagy kérdés ki játszik majd. Mert itt sok a formán kívüli játékos. Koke és Saúl hetek óta nem azt nyújtja amit tud, de Vitolo és Carrasco sincs élete formájában. Correa is bűn rosszul játszott mostanában. Szóval nincs könnyű dolga Cholo-nak. Elöl Griezmann mellett várhatóan ismét Gameiro kezd Costa hiányában. Kellene a lelkesedés, a hajtás, mert ezek hiánya volt a legszembetűnőbb mostanában. Na meg persze kellene a jó helyzetkihasználás... :)

Az Atlético 18 fős kerete: Moyá, Oblak, Juanfran, Godín, Giménez, Savic, Lucas, Koke, Thomas, Gabi, Saúl, Carrasco, Vitolo, Correa, Olabe, Griezmann, Gameiro, F.Torres.

A mérkőzés vasárnap 16:15-kor kezdődik, aki élőben szeretné nézni, stream-et kell keresnie, mivel egyik tv sem közvetíti.

Aúpa Atléti!!! 

Hozzászólások  

#1 amfan 2018-01-27 18:27
Nem közvetíti tv...néztem mi lesz vasárnap délután a sport tv-n. Női kézilabda BL, meg angol FA kupa. Ők tudják...Bár a kézi nagyjából véget ér 16:15-re. De én ebben is látom a pozitívumot (már hogy nem minket adnak...). Vagyis két pozitív dolgot. Az egyik, hogy azért mégsem vagyunk még annyira divatok. :lol: Mert kétségünk se legyen afelől, hogy ha a két divatgeci valamelyike játszana ebben az időpontban, tuti adnák a meccsüket. A másik pedig hogy így nem kell hallgatnunk "támadjaalabdátnorbi" elfogult közvetítését!!! :lol: Na ezek után már csak nyernünk kell!!! :lol:
Idézet

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.