Cikkek

A múlt heti hazai vereség után, ismét kikaptunk a spanyol-kupa elődöntőbe jutásért vívott visszavágó mérkőzésén. Rögtön megadtuk az alaphangot a meccsnek, sikerült huszanhat másodperc alatt gólt kapnunk. Ezt a 13. percben Griezmann egy bombagóllal kiegyenlítette. Ezután sorra jöttek a helyzetek, de kihagytuk a legnagyobbakat is, élen Correa-val, aki ismét a legrosszabb napjaira emlékeztetett. Legalább három száz százalékos helyzetet puskáztunk el a félidőig. 

A második játékrész elején jött az immár sajnos hagyományos bírói hiba, ami természetesen újra minket sújtott. Egy ártalmatlan helyzetben ítélt büntetőt a hazaiak javára, a velünk ebben az idényben már amúgy is többször kiszúró "játékvezető" (Griezmann és Costa jogtalan piroslapja pl...). Naná hogy a hazaiak éltek a tálcán kínált lehetőséggel, és ezzel (némi bírói segédlettel ugye) nagyjából el is dőlt a párharc. Nem sokkal később Correa egy elképesztően nagy helyzetet hagyott ki ismét, hihetetlen, hogy újra kihagyott egy 100%-os lehetőséget. Ezután Simeone sorra hozta be a támadókat, de nem sikerült nagyot változtatni a meccs képén. Negyedórával a vége előtt egy kontrából újabb gólt kaptunk, ez Godín lábán pattant meg, így vált védhetetlenné. Így aztán végleg eldőlt a továbbjutás kérdése. Továbbment a szerencsésebb csapat. 

A szerencsésebb...igen. Mert az odavágón talált első góljuk hatalmas kapushibából született. A visszavágón meg kaptak egy ajándék büntetőt, és a harmadik gól is egy megpattanó lövésből született. Na persze ettől még nem kellett volna csak két gólt szereznünk, nagyon gyengén játszottunk mindkét meccsen. Ezt a visszavágót Correa egyedül lerendezhette volna, ha kihasználja az óriási helyzeteit. Apropó Correa...hatalmas csalódás a srác, most már meccsek óta rettenetesen gyengén játszik. Az idény elején meglepően jól kezdett, de mára ismét csak az erőlködős, hatalmas helyzeteket kihagyó Correát látjuk. De nem sokkal marad el tőle a csapat többi játékosa sem, Kokéval, Gameiro-val, Griezmann-al az élen. Nagy csalódás ez nekünk szurkolóknak, sokkal több volt ebben a sorozatban...

Valami nagyon nem jó dolog történik mostanában a csapattal, az ember csak kapkodja a fejét, hogy mi van. Emberemlékezet óta nem kaptunk például három gólt egy meccsen, főleg nem egy ilyen Sevilla-féle csapattól. Nem volt nagy öröm azt látni, hogy milyen szép napot szereztünk ennek az ellenszenves csapatnak, és a még ellenszenvesebb közönségének. Újabb sorozatnak mondhatunk búcsút, hiszen a BL után, múlt héten nagyjából kiszálltunk a bajnoki címért folytatott küzdelemből is. Most meg a kupának is annyi. A múlt heti rossz eredmények voltak a döntőek az utóbbi két sorozatban...

Valamit változtatni kellene, mert nem jó irányban haladnak a dolgok. Az utóbbi meccseken egy enervált, motiválatlan, lelketlen csapatot láthattunk, és ez nem méltó az Atlético nevéhez. A korábban nagyon jó formában lévő játékosok betliznek most a legnagyobbat, hiszen Saúl, Koke, Griezmann, Correa, mind-mind roppant gyenge teljesítményt nyújtanak. Persze sújtanak minket (mostanra egyre sűrűbben) bírói tévedések, az is például érdekes adat, hogy csak a mi javunkra nem ítéltek büntetőt ebben az idényben. De ettől függetlenül sem stimmel valami...nagyon nem...

Hogy mi a kiút, hogy van-e kiút, eldönti az idő. Reméljük minél előbb kijövünk ebből a gödörből, mert nem lenne jó, ha elszállna ezen a pár héten az egész idény. Bízzunk benne, hogy hamar megtörténik a pozitív változás!

Aúpa Atléti!!!  

Hozzászólások  

#5 Hajpa-yes 2018-01-25 16:40
Épp eleget szidjuk a saját csapatunkat mostanság.Ráadásul a cikk is inkább gyászjelentés.Nem elég?
Idézet
#4 amfan 2018-01-23 23:00
A boxzsákot vertem inkább szét :) Bár szívesebben ütöttem volna munuera, vagy vazquez fejét! :)
Idézet
#3 pantic 2018-01-23 22:52
ez nem egy stabil csapat, ennyi. szépen egymás után mond csődöt a gépezet minden része. cirkuszi társulatra inkább hajaz ez a brigád, mint simeone korábbi hadseregére.
a sevilla meg kurvára azt csinálta amit kellett, profi gyilok volt.
Idézet
#2 pantic 2018-01-23 22:48
Uram, le a kalappal a villámgyors cikkért és hogy nem verted szét a billentyűzetet! Vagy ez a terápia egy ilyen csúnya szopó után?
Idézet
#1 amfan 2018-01-23 22:46
Nem hiszem el, amit láttam. Hihetetlen, hogy mit műveltünk ezen a két meccsen. Simán meglehetett volna a továbbjutás, erre kettős vereség a vége... Nem szeretem nagyon szapulni a játékosainkat, de ez a Correa elmehet az anyjába! Vietto méltó utóda. Úgy adnám kölcsön mint a huzat!!! Correa TAKARODJ!!! Amúgy is gyűlölöm ezt a kurva sevillát, és pont nekik szerzünk jó napot ezzel a lehetetlen teljesítménnyel... Putasevilla!!! :-x
Idézet

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.