Cikkek

A hétközi kupatovábbjutás után, újra bajnoki meccset játszik csapatunk. Az ellenfelünk az Eibar gárdája lesz, akik eddig elég jó idényt futnak. Hazai pályán különösen veszélyesek, de azért a mi idegenbeli mutatónk sem rossz. Jó meccs van tehát kilátásban, reményeink szerint piros-fehér győzelemmel.

Nem lesz könnyű dolgunk, az amúgy sem gyenge ellenféllel szemben. De sajnos a múlt heti Getafe elleni meccs "játékvezetője" tett róla, hogy még nehezebb dolgunk legyen. Ész (és ok) nélkül szórta a lapokat, aminek az lett a következménye, hogy a hetek óta jó formában játszó Savic, a mostanában igazi vezérként futballozó Gabi, és a gólgyárosunk Costa sem játszhat az Eibar ellen. Gabi sárgája adható volt, de a többi...

Nem véletlenül lett többször is említve, hogy szombati ellenfelünk kemény dió. Jelenleg 7. helyen állnak a bajnokságban, mindössze két ponttal vannak lemaradva a BL-selejtezőt érő 5. helytől. Még tavaly november elején kaptak ki utoljára, azóta szorgosan gyűjtögetik a pontokat. Jól összerakott csapat a baszk, évről évre jobb teljesítményre képesek. De persze nem kell minket sem félteni, idegenben (kivéve Espanyol...) jó játékot tudunk produkálni. Elég hosszú már az Eibar veretlenségi szériája, itt az ideje megszakítani!

A csütörtöki nap nagy kérdése az volt számunkra, hogy eltörlik-e Costa jogtalanul kapott sárgáját. Természetesen (sajnos a szövetség velünk szemben mindig...) nem törölték el a lapot, így Costa nem játszik szombaton. Szinte már szánalmas látni, hogy a szövetség, a játékvezetőkkel karöltve, mennyire igyekszik folyton keresztbetenni nekünk. Főleg azóta nagy az ijedség, hogy Costa visszatért, és elkezdte rúgni a gólokat. Mert a gólok hiánya miatt úszott el pár pont, de így, hogy jönnek a gólok is, ki fog minket megállítani? Tehát célszerű rászállni Costa-ra, amit látunk is a visszatérése óta. Sajnos azért ő is ad elég okot büntetni, csak az a fura, hogy amit neki nem lehet, azt más röhögve megteheti. És ez nem paranoia, csak a tények. 

Így elég foghíjas kerettel utazunk Baszkföldre, hiányzik egy biztos védő, a csapat vezére, és a gólfelelős. Azért szerencsére van aki a helyükre lép, hiszen Giménez hadrafogható, és Saúl is letöltötte eltiltását, így Gabi helyén bevethető. Viszont Costa helyettesítése nem egyszerű, de bízzunk benne, hogy Gameiro hozza azt, amit tud, és akkor nem lesz gond a gólszerzéssel sem. Az összeállítással kapcsolatban így kevesebb a kérdőjel, hiszen hátul a Vrsaljko-Godín-Giménez-Lucas (Filipe még mindig sérült) kvartett szinte biztos. Középen már több a kérdés, bár a pálya közepén a Thomas-Saúl páros tűnik valószínűnek. A széleken viszont semmi sem az, a Koke-Vitolo-Correa-Carrasco négyes közül kerül ki a két szélsőnk. Elöl Griezmann helye biztos, Simeone eldönti, hogy Gameiro, vagy Torres kezdjen mellette, esetleg Correa lép egy sorral feljebb. 

Ha minden a szerint alakul, ahogy várható, jó meccset fogunk látni. Otthon az Eibar minden bizonnyal offenzív játékra törekszik majd, így játszhatjuk azt, amit szeretünk és tudunk, a biztos védekezésből indított gyors kontrákat. Simeone minden bizonnyal belelovallja a csapatot egy "csakazértis" állapotba, hogy mutassuk meg "csakazértis" a szövetségnek, hogy hiába a szorgos eltiltások, minket nem tudnak megállítani! 

Az Atlético 18 fős kerete: Moyá, Oblak, Juanfran, Vrsaljko, Godín, Giménez, Lucas, Koke, Thomas, Saúl, A.Fernández, Carrasco, Vitolo, Olabe, Griezmann, Correa, F.Torres, Gameiro.

A mérkőzés szombaton 18:30-kor kezdődik, a Sport1 Tv élőben közvetíti.

Aúpa Atléti! 

Hozzászólások  

#1 pantic 2018-01-12 17:00
Itt nem lesz elég a lötyögés, jó a cikk! :-)
Idézet

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.