Cikkek

Sima győzelmet aratott csapatunk a városi rivális Getafe ellen. Szakadó esőben, szokatlan időpontban játszottunk, de ez nem befolyásolta a gárdát. Végig kontrolláltuk a találkozót, a vendégeknek nem sok esélyük volt. Biztos három pont vándorolt a zsákba!

Felháborító, visszataszító, undorító, indiszponált. Ezek a jelzők a játékvezető tevékenységét foglalják össze tömören. Jogtalan sárgák, ok nélküli szabadrúgások, megtorlatlan vendégszabálytalanságok. Csak neki köszönhető, hogy elszabadultak az indulatok az első félidő végén. Végig az lehetett az ember érzése, addig nem nyugszik, amíg legalább egy piros lapot ki nem oszt. Ezt az örömöt is megszerezte magának...Szégyen, hogy a LaLiga-ban ilyen mélyen van a játékvezetés színvonala!

Az Atlético összeállítása a következő volt: Oblak - Vrsaljko, Godín, Savic, Lucas - Correa (Giménez 84.), Koke (F.Torres 88.), Gabi, Carrasco (Thomas 60.) - Griezmann, D.Costa.

Rögtön kezdés után átvettük az irányítást, szinte csak hazai lábon vándorolt a labda. Az ellenfél pár kósza alkalommal lépte csak át a felezővonalat, bár akkor szinte mindig helyzetbe is tudtak kerülni. De Oblak a helyén volt, bár nem állították komoly kihívás elé a vendégek csatárai. Teljesen más képet mutatott csapatunk támadójátéka Costa-val a csatársorban. Rengeteget mozgott, mindig meg lehetett játszani, állandó veszélyt jelentett a vendégek kapujára. Így Griezmann is szabadabban mozoghatott, és a szokásosnál is többször tudott visszalépni a középpályára. Ez a 18. percben ki is fizetődött. A francia nagyszerűen lépett vissza labdáért, Correa-hoz játszott, aki remek mozdulattal, külsővel kilőtte a hosszúsarkot. Gyönyörű támadás volt, gólt érdemelt! Folytattuk tovább az offenzív játékot, a gólunk után sem vettünk vissza a tempóból. Sajnos átvette a főszerepet a bíró, hátborzongató hibákat vétett. Lucas és Vrsaljko is jogtalan sárgákat kapott, de rengeteg mást a mezőnyben is elnézett a "spori". A félidő vége előtt Griezmann szabályos szerelését nézte el, plusz sárga lappal is tetézte kapitális hibáját. Ezután szabadultak el az indulatok, játékosaink joggal reklamálták a sorozatos tévedések miatti szankciókat. Öt játékosunk kapott sárgát az első félidőben, Gabi kivételével mindegyikük jogtalanul! Szerencsére végetért a félidő, a játékosok levonulhattak megnyugodni és pihenni, bár ezekre inkább a játékvezetőnek lett volna szüksége.

A második játékrészben folytadódott a dominanciánk, ekkor volt olyan periódus, amikor 70-30 arányban nálunk volt a labda. Az ellenfél ekkor már a félpályán sem nagyon jött át, mi viszont egyre közelebb kerültünk a második gólunkhoz. Egy órányi játék után Simeone ismét lehozta Carrasco-t, a helyére Thomas érkezett. A 68. percben pedig eldőlt a meccs! Vrsaljko kapott nagyszerű labdát a jobb oldalon, és az addig szinte semmit sem csináló horvát szépen adott középre, ahol érkezett Diego Costa, és a kapu bal alsó sarkába lőtt. A gól után a felszabadult brazil kifutott ünnepelni a szurkolók elé, amiért az indiszponált bíró sárgát adott, ami Costa-nak már a második volt, így mehetett idő előtt zuhanyozni. Tényleg az ember már csak nevetni tudott a bíró ténykedésén... Ezután annyiban változott a meccs képe, hogy a létszámfölénybe került vendégek többször merészkedtek a térfelünkre, de ennek semmi eredménye nem lett. Így a meccs végére 60-40-re módosult a labdabirtoklás a javunkra. :) 

Biztos győzelmet arattunk, amit a bíró sem tudott megakadályozni. Annyit sajnos elért, hogy három játékosunkat is kipontozott az Eibar elleni meccsről. Felháborító, hogy ilyen bíráskodás előfordulhat a LaLiga-ban, de sajnos ez nem az első, és gyaníthatóan nem is az utolsó nevetséges teljesítmény a játékvezetői kartól. 

Ma ismét jól működött a csapatjáték. Jól zárt a védelem és a középpálya, elöl pedig minőségi a változás Costa érkezésével. A kapuban Oblak lehet hogy unatkozott, pár kósza lövést kellett csak hatástalanítania. A Godín-Savic páros jól állt a lábán, nem sok esélyt adtak az ellenfél támadóinak. A két szélsővédőnk tehetett volna többet is a támadások elősegítése érdekében. Vrsaljko adott egy gólpasszt, de azon kívül elég gyengén teljesített. Koke hozta az átlagot sérülése után. Gabi játszott talán a legjobban, rengeteg labdát szerzett, és nagyszerű passzai voltak. Kár, hogy megkapta az ötödik sárgáját, így nem játszhat a következő meccsen. Carrasco jól kezdte a mérkőzést, de újra csak előjött az ő legnagyobb hibája, az öncélú játék. Correa fontos gólt szerzett, és sokat dolgozott. Griezmann szabadabban játszott ma, nagyszerű gólpasszt adott, jól szedte össze a labdákat. Costa gólt szerzett, és állandó veszélyt jelentett az ellenfél védelmére. A piroslapja nevetséges... Reméljük a klub megóvja a lapot, mert láthatóan nagyon nagy szükség van rá a csatársorban, és az Eibar vendégeként nehéz meccsnek nézünk elébe jövő héten. 

Újabb három ponttal gazdagodtunk tehát, teljesen megérdemelten. Jó volt látni ma a csapat játékát. Domináltuk az egész meccset, egyértelmű fölényben játszottunk. Többen kételkedtek abban, hogy egy fecske (Costa) nyarat csinálhat, de a mai játék méltó válasz volt erre is. Teljesen más képet mutatott a támadójátékunk Costa-val. Ennyit jelent, ha van egy csatár, aki állandó rettegésben tartja az ellenfél védelmét. Így a többiek előtt is sokkal több lehetőség adódik. Ha így (vagy jobban :) ) tudunk játszani a következő meccseken, szép reményeink lehetnek a jövőt illetően!

Aúpa Atléti!!!

  

Hozzászólások  

#1 biashead 2018-02-24 11:23 Idézet

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.