Cikkek

A kupa után a bajnokságban is elkezdjük a menetelést a 2018-as évben. A Getafe érkezik a Metropolitano-ba. A Copa del Rey-ben jól indítottuk az évet, reméljük, a bajnokságban is hasonlóan jól startolunk.

Annak ellenére, hogy a tavalyi év utolsó bajnokija nem sikerült jól, a tabellán az előkelő második helyen állunk. Ahhoz képest, hogy két évre kizártak mindket az átigazolásokból, nem sokan számítottak erre. Immár két új játékossal kiegészülve, komoly reményeink lehetnek a hasonlóan jó, vagy még jobb folytatást illetően. A szerzett gólok száma miatt vagyunk kilenc pontos hátrányban a listavezető mögött, ezt bátran kijelenthetjük. Ha az őszi szezonban minket erősít Costa és Vitolo, több pontunk lenne a jelenlegi harminchatnál, ez is biztos. De pillanatnyilag ennyinél tartunk, nem játszik a "mi lett volna ha...". Ehhez a pontmennyiséghez készülünk még hármat hozzátenni, szombat kora délután.

Ami - elcsépelt megállapítás, de helytálló - nem lesz egyszerű. A Getafe önmagához képest elég jó szezont fut. A 8. helyen állnak, 23 ponttal. Bár ennek a döntő többségét hazai pályán szerezték. Idegenben hét pontot sikerült gyűjteniük. Reméljük, ez a szám a héten nem növekszik. Főleg abból a szempontból lehetünk bizakodóak, hogy a Getafe nem nyerni jár hozzánk. A legutolsó pontszerzésük nálunk, nyolc (!) éve történt. Most se adjunk esélyt nekik!

Az év első meccse elég jól sikerült számunkra, 4-0-ra győztünk idegenben a Lleida ellen. A katalán kiscsapat a kupa előző fordulójában a Real Sociedad-ot búcsúztatta, ezért a kellő alázattal álltunk a meccshez. Ez az eredményen is látszik. Plusz bemutatkozott a két új igazolásunk, Vitolo és Costa is meggyőző játékkal rukkolt elő. Utóbbi pár perc játék után gólt is szerzett, a testi épségét sem kímélve. Ez az, amit szerettünk Costa-ban, és ezért is volt fontos, hogy visszatérjen. Szerencsére a sérülése nem súlyos, ott van a meccsre nevezett keretben. Nem lesz ott viszont a combsérüléssel bajlódó Filipe Luís, és az eltiltását töltő Saúl. 

Mindenki kíváncsian várja, hogy Simeone milyen kezdővel áll ki szombaton. A hátsó alakzatban nem várható nagy változás, az Oblak, Vrsaljko, Godín, Savic, Lucas ötös a legvalószínűbb. Középen viszont már több a kérdés. Saúl ugye eltiltott, így csak Gabi helye biztos. Koke is kisebb sérülést szedett össze, kérdés, milyen állapotban lesz a meccsre. Ha rendben lesz, akkor ő is kezd. Még Thomas az, aki nagy eséllyel pályázik a kezdőbe. Viszont a bal szélen nem lehet megjósolni, ki kezd. Carrasco elég öncélúan játszik, Simeone nem is erőltette mostanában. Correa is esélyes ide, de Vitolo kezdőbe jelölése sem lenne nagy meglepetés. Elöl a Griezmann-Costa páros végre összeállhat!

Az Atlético 19 fős kerete: Moyá, Oblak, Juanfran, Vrsaljko, Godín, Savic, Giménez, Lucas, Koke, Gabi, Thomas, A.Fernández, Carrasco, Vitolo, Griezmann, F.Torres, Costa, Correa, Gameiro. 

A mérkőzés szombaton 13:00 órakor kezdődik, a Sport2 Tv élőben közvetíti.

Aúpa Atléti!!! 

Hozzászólások  

#3 pantic 2018-01-05 19:55
egyébként az a vicc, hogy griezmann olyan görcsös, mintha ő hagyott volna ki fél évet.
Idézet
#2 pantic 2018-01-05 19:52
érdekes lenne. a griezmann-koke kettős masszívabb csapat ellen szerintem öngyilkosság, de a getafe ellen simán nyerő lehet. vitolót is játszatni kell.
most kell cholónak okosan keverni a kártyákat.
Idézet
#1 amfan 2018-01-05 18:28
Én a Torres-Costa csatársort kezdetném, Griezmannt meg visszavinném a középpályára irányítónak. Koke-Gabi-Thomas-Griezmann, így egész jól nézne ki a középpálya, plusz elég támadófelfogású lenne a csapat.
Idézet

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.