Cikkek

Folytatta csapatunk a győzelmi szériát, ezúttal az Alavés ellen gyűjtöttük be a három pontot. Borítékolható volt, hogy nem lesz könnyű feladat legyőzni a baszk kiscsapatot, de egy küzdelmes meccsen végül igazságos eredmény született, Torres góljával megnyertük a mérkőzést.

Az Atlético összeállítása a következő volt: Oblak - Vrsaljko, Godín, Savic, Filipe Luís - Thomas (Correa 46.), Gabi, Saúl (F.Torres 69.), Koke - Griezmann, Gameiro (Carrasco 69.).

Az már rögtön a kezdés után látszott, hogy az Alavés nem játszani jött a Metropolitano-ba. Teljesen visszahúzódtak a kapujuk elé, és az első perctől kezdve őrizték az egy pontot. Szinte végig nálunk volt a labda, és kerestük a rést a vendégek betonbunkerén. A felállt védekezés ellen nem nagyon sziporkázunk, és ezúttal sem volt másként. De gyűrtük az ellenfelet becsülettel, és vártunk a kínálkozó lehetőségekre. Az első ilyen Saúl előtt adódott, de a lövésébe beleért egy védő, így a labda a kapufa mellett zúgott el pár centivel. Ezután Gameiro került nagy helyzetbe az ötösön, de ahelyett hogy könnyedén a hálóba passzolt volna, luftot rúgott. Hogy ebben segítette-e vendégvédő vagy sem, rejtély marad. Ebben a félidőben még egy nagy helyzetünk akadt, de egy kapu előtti kavarodás után Koke lövése lelassult egy védőn, így a kapus hárítani tudott. Az ellenfél párszor kiszabadult a térfeléről, de Oblak kapujára nem jelentett veszélyt. 

A második félidőre Simeone behozta Thomas helyett Correa-t, így háromcsatáros játékra váltottunk. A kis argentín nagy kedvvel vetette magát a játékba. Továbbra is mi birtokoltuk a labdát, de ez meddő fölénynek bizonyult. A 69. percben unta meg Cholo a dolgot, és kettős cserére szánta el magát. Saúl és Gameiro le, Carrasco és Torres be. Öt perc múlva Nino meg is hálálta a bizalmat! A 74. percben szinte lemásoltuk a Betis elleni győztes gólunkat. Ezúttal nem Koke, hanem Correa ugratta ki a jobbszélen felfutó Vrsaljko-t, aki egyből élesen a kapu elé lőtte a labdát. Ezúttal nem Saúl, hanem a helyette pár perce pályára lépő Torres érkezett középen, és a hálóba passzolt. Végre megvolt a megérdemelt vezetés. Ezután már a vendégeknek is sürgős lett, és cserékkel próbáltak változtatni az eredményen. De persze ez a liga legjobb védelme ellen elég hamvában holt próbálkozás volt. Biztosan őriztük az előnyünket, az Alavés-nek esélye sem volt a gólszerzésre. Olyannyira nem , hogy még kaput eltaláló lövésük sem volt a mai napon! Így újra három ponttal gazdagodott a csapat!

Nehéz szülés volt ez a győzelem, de sikerült! Nem könnyű egy tíz emberrel védekező csapat ellen játszani, de megoldottuk a feladatot. Nem rossz csapat az Alavés, kár hogy úgy jöttek a Metropolitano-ba, hogy nem akartak játszani. Így egy küzdelmes, de nem egy "könnyen emészthető" meccs alakult ki ma. Teljesen megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot, bármit is állítsanak a mondvacsinált "szakértők". Sokaknak fáj, hogy ott lihegünk a plázacsapatok nyakán, vagy éppen előtt. :) De ettől is csak erősebbek leszünk! Minden győzelemért három pont jár, mindegy hogy gyűjti be a csapat. Ha kell küzdünk, és a szívünket kitesszük a pályára, ezért is Atlético, az Atlético!!! :)

A játékosok értékelése helyett, ezúttal csak egyikükre fókuszálnék. Természetesen Fernando Torres az illető. A héten röppent fel a hír, miszerint újabb szerződéshosszabbítás van kilátásban vele kapcsolatban. Többen nem feltétlenül érezték azt, hogy ez szükséges lenne. El Nino méltón válaszolt a kétkedőknek! Ott volt ahol kellett - az ötösön üresen - hogy gólba segítse Vrsaljko beadását. Nélküle nehezen lehetne elképzelni a csapatot. Torres az Torres! Szinte maga az Atlético. Igaz, hogy nem mindig úgy játszik ahogy elvárható lenne, de mint ezen a meccsen is bizonyította, igenis helye van ebben a keretben. És az Atlético nem olyan, mint egy mai divatcsapat, nem küldi messzire az ikonjait, ha már úgy érzi, hogy nem lehet igazán a hasznára. Nem is kell messzire menni, hiszen van Madridban olyan csapat, aki ezt könnyű szívvel megtette. Mi nem ezt az utat követjük...

Még egy meccs van hátra ebben az évben, és bízzunk benne, hogy az Espanyol-t is sikerül legyőznünk. Az újévben már új igazolásaink is lehetnek, és tovább erősödhet a már most is ütős keret. Costa és Vitolo biztosan érkezik, de elképzelhető, hogy rajtuk kívül is lesz még új játékos. És ilyenkor ha belegondol az ember, hogy még ezzel a kerettel is ott vagyunk az élmezőnyben, mi lehet, ha még ezt is megerősítjük... :) 

Aúpa Atléti!!!

Hozzászólások  

#3 biashead 2018-02-24 12:10
Idézet - biashead:
Online összefoglaló:
https://vimeo.com/249432561


Törölve. Új online összefoglaló:
https://oload.stream/f/0Vb0CvmOkmk/
Idézet
#2 biashead 2018-01-02 20:32
Online összefoglaló:
https://vimeo.com/249432561
Idézet
#1 biashead 2017-12-17 14:06
Itt a lényeg!

Idézet

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.