Cikkek

Nem sikerült a továbbjutás a Bajnokok Ligájának csoportköréből. Erre nem is volt sok esély az utolsó forduló előtt, és sajnos nem történt meg a csoda. Ahhoz ugyanis két dolognak kellett megvalósulnia: nyernünk kellett a Stamford Bridge-en, és a Qarabag-nak nem szabadott kikapnia Rómában. Egyik sem sikerült...

Azért persze titkon bíztunk benne, hogy számunkra kedvezően alakulnak az eredmények, de erre tényleg minimális volt az esély. Még a saját győzelmünkben inkább hihettünk, de az azeri csodában már kevésbé. A meccset felvezető műsorban is vegyesek voltak a vélemények ez ügyben, és jót derülhettünk a játékvezetőből lett "szakértő" ostobaságain. Talán műsorkezdés előtt ajánlott lenne a szerkesztők részéről, egy bizonyos szonda használata... :) 

Egy felejthető első félidő után, a második játékrészben már jobbak voltunk, és Saúl góljával megszereztük a vezetést is az 56. percben. Ekkor már sajnos vezetett a Roma az azeriek ellen, így egy esetleges győzelem sem ért volna továbbjutást. Negyedórával a vége előtt egyenlített az angol csapat, egy kapu elé lőtt labda Savic-ról pattant a hálóba. Ezután itt is, ott is eldőlhetett volna a meccs, de mindegyik helyzet kimaradt, így 1-1 lett a mérkőzés vége. 

Sajnos azon ment el a továbbjutás, amire a legkevésbé gondoltunk volna. A Qarabag elleni meccseken... Ha az a hiányzó négy pont megvan, meglett volna a továbbjutás. De elherdáltuk azt a négy pontot, így meg kell elégednünk az Európa Ligával. Sajnos a győzelem sem lett meg ma, pedig jó lett volna szépen búcsúzni a BL-től. Mert a Roma persze győzni tudott (egy soványka 1-0-al, lesgóllal...), így mindegy volt mit játszunk, de mégis jó szájízzel távoztunk volna Londonból. 

Így alakult, változtatni nem tudunk rajta. Maradt még elég elérhető kupa az idényben, folytatni kell az utóbbi meccseken látott jó játékot. És rácáfolni a fentebb említett "szakértőre", és igenis bele kell szólni a bajnoki címért folytatott versenybe! Ha a csapat azt nyújtja amit tud, és kiegészül jövőre az új igazolásokkal, az EL-ben is szép reményeink lehetnek. 

És a végén azért említsük meg, hogy egy csatát azért mégis megnyertünk ma! A lelátón totális győzelmet aratott a remek Atlético tábor!

Aúpa Atléti!!!

 

Hozzászólások  

#4 biashead 2018-02-24 12:20
M4 Sport HD összefoglaló:
https://oload.stream/f/IZoq3FwVQ2U/
Idézet
#3 biashead 2018-02-24 12:18
Idézet - biashead:
BL-magazin összefoglaló:
https://vimeo.com/246659341


Törölték. Bl-magazin összefoglaló:
https://oload.stream/f/F1mOdZp4ep8/
Idézet
#2 biashead 2017-12-10 11:51
BL-magazin összefoglaló:
https://vimeo.com/246659341
Idézet
#1 amfan 2017-12-05 22:16
Szar érzés azért, hogy ez a két kutyaütő csapat megy tovább előttünk. Főleg a Roma...vicc! Meg vicc ez a köcsög puhl is...ez az "ember" tényleg nem tiszta, mi hülyeséget összehordott! Nekem is az a gyanúm, hogy totál be van állva a közvetítés alatt. Az EL-győzelem kötelező!!! :lol:
Idézet

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.