Cikkek

Szerda este elkezdődik csapatunk számára a 2017-18-as idény spanyol-kupa küzdelme. Az Elche csapatához látogatunk, a párosítás első meccsén.

A vasárnapi nagy küzdelem árán begyűjtött három pont nagyon jót tett a csapat lelkivilágának. Az utóbbi meccseken nem ment túlságosan jól a játék, és nem alakultak túl jól az eredmények sem. A Celta ellen sem volt még az igazi a mutatvány, de a csapat küzdött, és megszerezte a győzelmet. Ezáltal tapadunk az élbolyra továbbra is. De most kupameccs következik, a szebb napokat megélt Elche gárdája ellen.

Az ellen az Elche ellen, akik két éve még az első osztályban vitézkedtek, de végül kiestek, egészen a harmadosztályig, ahol ma is játszanak. Oda tehát a régi dicsőség, de most a kupában szeretnének "nagyot dobni". Amit persze mi meg akarunk akadályozni, és a spanyol-kupa szeszélyének következtében nem egy meccsen, hanem oda-visszavágos rendszerben dől el a továbbjutás, ami nagyban segíti a "nagycsapatok" dolgát. 

Bár azért némi "fórt" adunk a kiscsapatnak, hiszen Simeone enyhén szólva is tartalékos kerettel vágott neki Elche-nek. Az első csapat keretéből elég kevesen indultak útnak, Cholo több fiatalt is nevezett a B csapatból. Valószínűleg Saúl is csak azért tartott a kerettel, mert elchei születésű, így neki szívügye lehet ez a meccs. Ezúttal bizonyítási lehetőséghez juthat pár mellőzött, vagy keveset szereplő játékos. Talán Vietto ezen a szinten nem vall kudarcot... :) 

De még így, foghíjas kerettel is mi vagyunk az esélyesek, a továbbjutás kötelező!

Az Atlético 16 fős utazó kerete: Moyá, Werner, Vrsaljko, Lucas, Juanfran, Giménez, Montoro, Sergi, Thomas, Saúl, A.Fernández, Gaitán, Keidi, F.Torres, Vietto, Ródenas.

Van tehát pár új név is a keretben, a fiatal Montoro és Ródenas, először készülhet az első csapattal. Augusto is minden bizonnyal lehetőséget kap, ideje is játékba lendülnie sérülése után. 

A mérkőzés szerdán 21:30-kor kezdődik, a DigiSport csak felvételről adja. Aki élőben szeretné követni a meccset, az interneten kell keresgélnie.

Aúpa Atléti!!!

Hozzászólások  

#1 biashead 2017-10-25 09:49 Idézet

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.