Cikkek

Az elég rosszul sikerült hétközi BL-meccs után, újra bajnoki mérkőzést játszik csapatunk. A ligában elég jó szériában vagyunk, jó lenne ezt folytatni, és nem a szerdai formát látni szombat este.

Három győztes meccsen vagyunk túl sorozatban a bajnokikon, ebből főleg az utolsó két meccset (Bilbao, Sevilla) nyertük meg imponáló játékkal. Ezért is volt meglepő, hogy szerdán igen gyatra teljesítményt nyújtottunk, és így ajándékoztunk három pontot a Chelsea-nek. Ez most nem fordulhat elő, a Leganés ellen kötelező a győzelem!

Szombati ellenfelünk nem kezdte rosszul a bajnokságot, hiszen az előkelő 7. helyen állnak. Bár eddig csak a tabella hátsó részén álló gárdákkal játszottak, de mint tudjuk, azokat a meccseket sem könnyű megnyerni. Hat meccsen mindössze öt gólt szereztek, de csak hármat kaptak. Utóbbin jó lenne rontanunk kicsit...

Nem ígérkezik könnyűnek ez a kirándulás. A legutóbbi meccs visszarántott minket a földre, mert bizony a bajnokikon látott teljesítmény alapján el is szállhattunk kissé. De itt van rögtön a lehetőség javítani, és folytatni a szép bajnoki sorozatot. Az eddig jól működő védelmünk sajnos nem tud úgy felállni, ahogy azt Cholo szeretné. Mindkét bal oldalon használható játékosunk sérült, se Lucas, se Filipe Luís nem áll Simeone rendelkezésére. Nehéz feladat lesz az védelem összeállítása. Godín és Savic várható középen, de a két szélen bárki játszhat a Juanfran-Giménez-Vrsaljko trióból. De a többi csapatrészben is lehet változás, legalább is az eddigi tapasztalatok alapján több volt a rotáció, mint az eddig megszokott volt. És olyan rosszul nem játszhatunk még egyszer, mint szerdán...

Az Atlético 18 fős kerete: Moyá, Oblak, Juanfran, Vrsaljko, Godín, Savic, Giménez, Koke, Gabi, Thomas, Saúl, Gaitán, Carrasco, Griezmann, F.Torres, Vietto, Correa, Gameiro.

A mérkőzés szombaton 20:45-kor kezdődik, a Sport1 Tv élőben közvetíti.

Aúpa Atléti!!!

Hozzászólások  

#3 Beni 2017-09-30 00:25
Ismerve a jelenlegi helyzetet szerintem Saúl lesz a balhátvéd.
Amúgy már több hozzászólásomba is hangoztattam, hogy a balhátvéd problémás posztunk. Lucas játéka ezen a poszton egyáltalán nem intenzív, viszont annál jobb belsővédő. Filipe lesérül, az ő szintjét senki se tudja még megközelíteni sem a csapatból ezen poszton. Ez gond.
Idézet
#2 amfan 2017-09-29 19:13
Amúgy a védelem nekem bárhogy megfelel, csak Vrsaljko maradjon ki belőle! :lol: Giménez-Godín-Savic-Juanfran pont megteszi. De inkább támadjunk végig, és nem kell a védelemnek bizonyítania! :lol:
Idézet
#1 amfan 2017-09-29 19:11
A Soprt1 Tv élőben közvetíti.... nagyon remélem, hogy a fair play szellemében!!!
Idézet

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.