Cikkek

Szokatlan időpontban, délután egykor rendezték a LaLiga 6. fordulójának rangadóját. De szerencsére ez nem zavarta meg csapatunkat, és sima, 2-0-s győzelmet aratott az eddig még veretlen Sevilla ellen.

Az Atlético összeállítása a következő volt: Oblak - Vrsaljko, Savic, Lucas, Filipe Luís - Koke, Gabi, Saúl, Carrasco (Gameiro 81.) - Griezmann (Thomas 72.), Vietto (Correa 57.).

Megkeverte a kártyákat rendesen Simeone, hiszen kihagyta a kezdőből a talán két, legjobb formában lévő játékost, Thomast, és Correát. Kimaradt a védelem oszlopa Godín is. Az uruguayi pótlása még nem is akkora gond, hiszen Lucas sokszor bizonyította már, hogy megállja a helyét. De Vrsaljko és Vietto kezdőbe kerülése elég nagy meglepetés volt, lévén, egyikük sem kápráztatott el minket eddig.

Tapogatózó játékkal indult a meccs, egyik csapat sem akart fejjel a falnak rohanni. Szép lassan átadtuk a kezdeményezést a vendégeknek, de komoly helyzet nem alakult ki egyik kapu előtt sem. Az első veszélyes szituáció is csak a szerencsének köszönhető, ugyanis egy gyengécske sevillai lövés két védőnkön is megpattanva érte a kapufát. Bár nézőpont kérdése a szerencse, ha úgy nézzük, nekünk is szerencsés volt, hogy csak a kapufát érte a lövés. Nem sokkal később a vendégek kapuja előtt már nem egy megpattanó löket okozott riadalmat. Filipe Luís süvítő bombájától majdnem feldőlt a kapu, de a felsőlécről kifelé vágódot a labda. Gyűrte egymást a két csapat, de több helyzet nem alakult ki az első félidőben. Elöl nem tudtuk megtartani a labdákat, Vietto lepattant a védőkről. A két szélsővédőnk sem tudott hasznos labdákat adni középre. 

A második félidő úgy kezdődött, ahogy azt mi szerettük volna. A 46. percben Vietto adott remek labdát a bal szélen kilépő Carrasco-nak. A belga lefutotta a védőjét (pedig a nyakigláb Nzonzi sem lassú, sőt, húzta is vissza Carrascot rendesen), majd eltolta a labdát a kivetődő kapus mellett, és az üresen maradt kapuba gurított! Szép találat, Carrasco nagyon megküzdött érte!

A gól után maradtunk lendületben, mert láthatóan a Sevilla megrogyott. A kapujuk elé szögeztük őket, de sajnos nem tudtunk újabb gólt lőni. Ekkor már nagyon jól játszott a gárda, a félpályán is nehezen jutott át a vendégcsapat. Tíz perc elteltével kezdett magához térni a Sevilla, egyre közelebb jutottak a kapunkhoz. És amikor már teljesen kiegyenesedett az ellenfél, akkor jött a második, és mindent eldöntő találat. A 69. percben Carrasco húzott el a jobb szélen, és nem a kapu elé, hanem a tizenegyes pont felé gurított vissza. Így viszont Griezmann túlfutott a labdán, de visszafordult, és becsúszva az érkező Filipe Luís elé mentette a játékszert. A brazil lövés helyett a földről felpattanó Griezmann-hoz passzolt, aki nagy erővel a kapus lábai között a hálóba bombázott. Látszott, a Sevilla innen már nem fog tudni felállni. Jól játszott az Atlético, és esélytelennek tűnt az andalúz csapat. Volt pár kósza kísérlete a vendégeknek, de az ismét jól záró védelmünk mindent tisztázott, Oblaknak nem akadt komolyabb dolga ezen a meccsen. A második félidei gyors gólunk döntően befolyásolta a meccs kimenetelét, mert onnantól biztosabban játszottunk, az ellenfél pedig elég hitehagyottnak tűnt ez miatt. Így fontos három pontot zsebeltünk be ismét, és ezzel elvettük a Sevilla veretlenségét is. Reméljük, a miénk kitart még jó sokáig!!!

A második félidei jó játékunknak köszönhetjük a győzelmet. Szerencsére nagyon gyorsan betaláltunk a játékrész elején, és azután már nyugodtabban játszhattunk. Hátul végig stabilak voltunk, az ellenfél kapufája is szerencsés körülmények miatt született. Jó volt látni ma is a csapat játékát, és csakúgy mint a Bilbao ellen, ma is a második félidőben sziporkáztunk. Ezzel a győzelemmel megelőztük az andalúzokat a tabellán, és az eddigi egy kapott góljukhoz hozzátettünk gyorsan kettőt. Kicsit odaszúrva mondhatjuk: az első komolyabb megmérettetésen el is bukott a Sevilla, hiszen eddig a tabella végén helyezkedő csapatok ellen (bár azok ellen is nehezebben) tudott győzni. De maradva a mi csapatunknál: újra jó játék, és újabb három pont! Folytassa Atlético!!!

Ma is rengeteg jó teljesítmény volt a csapatban. Pár kivétellel biztos játékot nyújtottunk. Oblak ma munka nélkül maradt, gondolom, ő mindig ezt szeretné. Vrsaljko nem győzött meg ma senkit, hogy a csapatban a helye. Viszont Lucas igen, mivel a biztos védekezés mellett előretörésekkel is kitűnt. Savic is stabil volt, jól takarított a kapu előtt. Filipe Luís-nak nem sok hiányzott a gólhoz, viszont gólpasszt adott. A jubiláns Gabi (400. (!) meccsét játszotta) is jól játszott, utolsó emberként nagyot mentett egy alkalommal. Saúl és Koke jól mozgatta a csapatot, Carrasco újra gólt lőtt, és a második találatból is kivette a részét. Elöl Vietto elég erőtlennek tűnt, de küzdött, és az első gól előtt szép labdát adott Carrasco-nak. Griezmann ismét nagy mezőnymunkát végzett, a gólja előtt nagyot küzdött a labdáért. Bízzunk benne, megmarad ez a formája a csapatnak!

Szerdán ismét BL-meccs, a Chelsea érkezik Madridba. Több játékost tudott ma pihentetni Simeone, van aki a padon kezdett, és van akit le tudott időben cserélni. Úgy tűnik, a rotáció eddig jól működik, hiszen jönnek az eredmények. Ha így ki tud venni pár meghatározó játékost a csapatból Cholo, hogy az nincs a játék rovására, szép jövő előtt állhat a gárda.

A jelenben pedig örüljünk az újabb három pontnak, és annak, hogy ezt az egyik legjobban "szeretett" csapat ellen értük el. :)

Aúpa Atléti!!!  

Hozzászólások  

#1 Futre 2017-09-23 18:36
Az első gólunk abból adódott, hogy Nzonzi röviden adott haza(az igaz, hogy Vietto indításából alakult ez ki) és Carrasco szemfüles volt és gyors, így lefutott mindenkit.
Idézet

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.