Cikkek

Szerda este folytatódnak a LaLiga küzdelmei, csapatunk az Athletic Bilbao otthonába látogat. 

Nem túl vendégbarát hely a San Mamés, de szerencsére számunkra a közelmúlt eredményei elég jól alakultak. Lassan öt éve már hogy nem tudott fölénk kerekedni a baszk csapat. Legutóbb 2-2-re végeztünk, de előtte négyszer zsinórban győzni tudtunk ellenük. Reméljük ezúttal is számunkra jó eredmény születik!

Véget ért az új stadion megnyitása körüli őrület, szerencsére a csapat győzelemmel tudta abszolválni az első meccsét a Wanda Metropolitano-ban. Igaz, nem ment túl könnyen a győzelem, de ezt betudhatjuk a nagy tétnek is, ami a gárdára nehezedett. Griezmann beírta magát az Atlético történelmébe az első Metropolitano-ban szerzett góllal, de ne felejtsük el Oblak fontos szerepét sem, aki kétszer is nagy bravúrral akadályozta meg az ellenfelet a gólszerzésben. Bízzunk benne, hogy ez a győzelem kissé feloldja a csapatot, és azt a teljesítményt nyújtjuk Baszkföldön, amit ténylegesen tudunk. Ha így lesz, komoly esélyünk lenne a három pont begyűjtésére.

Nehéz mérkőzésnek ígérkezik a Bilbao elleni, bár jobb csapatok ellen nekünk is jobban szokott menni a játék. A baszkok valószínűleg támadóbban lépnek fel otthonukban, és ez a mi játékstílusunknak jobban kedvez, mint a betonfal elleni játék. A nehézkesebb baszk védők ellen a csatáraink gyorsasága elég jól kamatozhat. Hátul a legutóbbi meccseken hoztuk a nulla kapott gólt, jó lenne ha ez a folyamat nem szakadna meg.

A keret szinte teljes, csak Augusto Fernández, és Vrsaljko bajlódik sérüléssel.

Az Atlético 19 fős utazó kerete: Moyá, Oblak, Juanfran, Godín, Giménez, Savic, Lucas, Filipe Luís, Koke, Gabi, Thomas, Carrasco, Saúl, Gaitán, Griezmann, F.Torres, Correa, Vietto, Gameiro.

A mérkőzés szerdán 20:00 órakor kezdődik, a Sport1 Tv élőben közvetíti.

Aúpa Atléti!!! 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.