Cikkek

Elrajtolt a BL-idény, elrajtolt a magyar penya is. Csapatunk egyik csoportbeli ellenfele az AS Roma, és mivel az olasz főváros nem egy elérhetetlen célpont, páran úgy döntöttünk, hogy a helyszínen szurkoljuk végig csapatunk idénybeli első BL-meccsét.

Kedden (12-én) délelőtt el is rajtoltunk Budapestről, és két óra múlva már a Róma felé tartó "HÉV-en" ültünk, a reptérről befelé. Első célpontunk a csapat szálláshelye volt, ahol a jegyeinket kellett átvenni. Odatalálni nem volt éppen könnyű dolog, mert a római közlekedés nem veri az eget színvonalban. A busz túl is vitt minket a célon, de mentségünkre szóljon, a világ összes nagyvárosával ellentétben, itt a buszon nincs kiírva a következő megálló, és a buszmegállóról is nehezen megállapítható a neve. Pár útbaigazítás után megtaláltuk a hotelt, ahol fegyveres biztonságiak álltak az utunkba. Nagy nehezen megértették, hogy a jegyeinkért jöttünk, így végre már a kezünkben voltak a belépők. Ezután gyorsan a szállásra, és elindultunk az Olimpico felé.

Na innen lett csak igazán "kellemes" az út. Kiderült, a stadionhoz az egy szem (elvileg 15 percenként induló 32-es) busz kivételével csak gyalog lehet eljutni. Megvártuk a (természetesen) 30 perc múlva érkező buszt, és a tömeggel együtt felszálltunk. Az összes többi megállóban már nem fért fel senki, köszönhetően pl annak, hogy az utasok nyomták belülről az ajtót, hogy ne nyíljon ki! :)

Végre odaértünk a stadionhoz! Beálltunk a sorba, ahol ki volt írva (meglepő módon angolul is) "all gates", minden kapuhoz. Végigálltuk a sort, mire kinyögi a biztonsági őr, hogy a vendégszektorba nem itt tudunk bejutni. Nesze neked "all gates"... Megkerültük szinte az egész stadiont, végre meglett a "mi" kapunk. Itt két őr elkérte a jegyeket, és az útleveleket. Ez még elmenne, de megismétlődött még ötször mindez!!! Plusz motozás, cipőlevétel, kamera, fotó, meg ilyen finomságok. Szerintem ha valaki bevonul a sittre, az nincs így "átvilágítva". Jött mellé még az a "csinálj már valamit, és egyből ugrok" című kötekedő pillantás szinte mindegyik biztonsági, és rendőr szeméből.

Nagy nehezen végre felértünk a lelátóra. Persze itt is a kőkemény biztonsági személyzet kötekedő pillantásától övezve. Kiraktuk a zászlónkat, és vártuk hogy kezdődjön a meccs. Sok spanyol meglepetten nézte a feliratot: magyar penya! Készült jópár kép és videó, a felmutatott hüvelykujj "jött mindenhonnan".

 

A meccset látta mindenki, lehetett volna jobb is. Amikor megláttam, hogy Vietto újra kezdő, már sejtettem, itt újra nem lesz sok gól. Sajnos a többiek sem villogtak a góllövésben. Pedig már 15 perc után 3-0-ra kellett volna vezetnünk. De az olaszok egy szót sem szólhattak volna, ha 5-6 gólt szerzünk, de sajnos kimaradtak a legnagyobb helyzetek, főleg Koke üres kapus lehetősége, amit a fekvő védőbe rúgott, vagy Vietto kapussal szembeni ügyetlenkedése. Az a kb 200-300 vendégszurkoló azért kitett magáért, végigszurkoltuk a meccset. Szerencsére a csapatban volt annyi lelkiismeret, hogy a meccs végén kijöttek megköszönni a biztatást. A Roma szurkolói kb olyanok voltak mint a csapatuk, szürkék, egysíkúak. De ők örültek az egy pontnak, velünk ellentétben.

Meccs végére is tartogattak meglepetést a biztonsági erők. Nagyjából 70 percet várattak még minket a szektorban, mielőtt kimehettünk volna a stadionból. Persze közben ugrásra készen álltak, hátha a félelmetes családok, és békés szurkolók nekik akarnának támadni. Azért szerencsére pont elértük az utolsó buszt. De legalább így üres volt, hogy legyen pozitívum is! :)

Nem is lett volna annyira gáz ez az egész a vártnál gyengébb eredmény miatt, de ezek a "biztonsági dolgok" teljesen élvezhetetlenné, és felháborítóvá tették ezt az egészet. Talán más vonalon, gyanúsabb elemekkel kellene annyira keménynek lenniük a helyieknek, mint a vendégségbe érkező, láthatóan békés külföldiekkel. Sajnos ezek a kellemetlen atrocitások egyértelműen kihatással voltak a vendégszurkolókra. De belevigyorogtunk a képükbe, hadd egye őket a fene! :)

Szerencsére azért a város pár látványossága kárpótolt bennünket a csapat, és a helyiek pocsék teljesítménye után!

Aúpa Atléti!!!

Hozzászólások  

#1 biashead 2017-09-16 15:10 Idézet

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.