Cikkek

A szezon véget ért, a Calderón elbúcsúzott. Mozgalmas idényt hagyott maga mögött a csapat, nézzük tehát, hogyan teljesítettek a játékosaink a 2016-2017-es kiírásban.

0 összegzés

 

A lista a játékosok lejátszott percei szerint, növekvő sorrendben alakult ki (#játkos mezszáma).:

Nico Schiappacasse, Álex García, Rubén Fernández, Antonio Moya, Rafa Muñoz, Alberto Rodríguez

Ezek a játékosok a B csapatba tartoznak, azonban többször is az utazókeretbe kerültek, miután a felnőttek edzésein jól teljesítettek, vagy ha éppen egy sérüléshullám sújtotta az A-csapat tagjait.

#26 Bernabé Barragán, #25 André Moreira

Harmadik és negyedik számú kapusaink egyike sem jutott játékpercekhez a felnőtt csapatban idén, és  további sorsuk is rendezetlen. Bernabé már 24 éves, igaz a B csapatban végig stabil ember volt, Moreira azonban idén semmilyen meccsterhelést nem kapott, igaz, ő 33-szor viszont kerettag volt.

Roberto Núñez (Rober), Juan Moreno, Keidi Bare, Roberto Olabe

Ők azok a B csapatos játékosok, akik elnyerték Simeone bizalmát és 1 meccsen pályára léptek, illetve többször utazókeretben voltak. Rober-nek még a gólszerzés is összejött egy kupameccsen, 4-en összesen 72 percet játszottak (31, 21, 11, 9).

#17 Alessio Cerci

Cercinek egy valóságos szenvedés volt az idei szezonja. A Genoa-nál töltött kölcsönből nyáron egy nagyon súlyos térdsérüléssel tért vissza Madridba, ahol a kupaszezon kezdetére rendbejött és 30 percet kapott is a Guijuelo ellen. Ezután többször is utazókeretbe került, majd végül úgy látszódott a Real ellen játszhat egy kicsit, de miután Griezmann gólt szerzett, Cholo inkább Giménez beküldésével változtatott a csapatán. Az Osasuna elleni hazai bajnokin végül kapott negyed órát, de Cerci szezonját tökéletesen jellemzi, hogy 4 elvégzett szögleten kívül idén nem volt másra képes az Atlético színeiben, így jövőre valószínűleg más csapat foglalkoztatja majd.

#27 Caio Henrique

A 19 éves brazil tehetség is rendszeres látogatója volt a felnőtt csapat edzéseinek, sőt többször utazott a felnőtt csapattal, mint bármelyik másik B csapatos játékos. Összesen csak egy kupameccsen szerepelt 70 perc erejéig, de valószínűleg fényes jövő és egy már-már esedékes felnőttszerződés áll a a brazil U20-as válogatott húzóembere előtt.

#12 Augusto Fernández

Augusto-val sajnos kibabrált a sors, ugyanis a szezon elején egy súlyos sérülés miatt a lelátóra kényszerült, ebből a sérülésből a mai napig nem tudott teljesen felépülni, bár igaz, futó- és labdás edzéseket már végezhet. Mindössze 143 percet játszott 3 meccsen.

#5 Tiago

Az Atleti veteránja utolsó szezonjának nagy részét Augusto-hoz hasonlóan sérülten töltötte, miután decemberben komoly gondok akadtak a térdével. Azonban 555 perc alatt 15 meccsen pályára léphetett, amelyeken 1 gólt és 1 asszisztot szerzett. Továbbá az a hatalmas megtiszteltetés érte, hogy a Calderón-nal együtt búcsúztatták, jövőre pedig az edzői stáb tagjaként láthatjuk viszont.

#22 Thomas

A kezdetekben nem igen kapta meg a kellő bizalmat, 2017-re azonban a sérüléseknek és jó teljesítményének köszönhetően egyre többször került a csapatba, a szezon végére pedig szinte alapember lett, ha kellett még a jobb-bekk poszton is bevetésre került. 987 perc alatt 24 meccsen játszott, 1 gólt és 4 asszisztot jegyzett. Thomas-al ráadásul a továbbiakban is számol a Simeone brigád, ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy 2022-ig meghosszabbították a szerződését.

#1 Miguel Ángel Moyá

Moyá idén is bebizonyította, hogy ha kell, számítani lehet rá. Oblak súlyos vállsérülését követően átvette az elsőszámú kapus posztját és 18 mérkőzésen mindössze 17 gólt kapott a szezonban, 8 meccsen gólt sem kapott, összesen 1579 percet szerepelt. Március 22-én a vezetőség egy 2018-ig szóló szerződéshosszabbítással meg is hálálta kitartását, így augusztusban a negyedik szezonját kezdheti meg az Atlético portásaként.

#23 Nico Gaitán

25 millió Eurós sztárigazolásként érkezett a nyáron, az argentin szélső azonban nem tudott alapemberré válni. Bár volt pár látványos csele és passza, ez arra nem volt elég, hogy stabil kezdő lehessen. Összesen 1706 percet töltött a pályán 36 meccs alatt, ezeken 4 gólt és 5 asszisztot szerzett. Reméljük jövőre sikerül mélyebb nyomott hagynia mind a szurkolókban, mind a vezetőségben.

#16 Sime Vrsaljko

Mindenképp a nyár egyik legjobb szerzeménye volt a 25 éves horvát-válogatott jobbszélső védő. Az idő előrehaladtával folyamatosan fejlődött, egyre több játéklehetőséghez jutva, Juanfran-t először egy sorral feljebb szorította majd lassan a kezdőből is kitessékelte. Fájó veszteséget jelentett, mikor a szezon második felében egy rossz lépés következtében lesérült és kiírta magát az idény többi meccséről. 1794 játékperccel büszkélkedhet, 25 meccsen 1 gólt és 2 asszisztott írhatunk fel a neve mellé.

#19 Lucas Hernández

Nagy büszkeséggel tölthet el minket, hogy az akadémián nevelkedő Lucas 3 év alatt egy fantasztikus védővé nőtte ki magát. Idén apróbb hibái ellenére fokozatosan egyre több szóhoz jutott, és szinte mindig jó teljesítménnyel hálálta meg a bizalmat. A védelem közepén jobb és bal szélén egyaránt szerepelt. Összesen 1914 perc alatt 24 meccsig és 1 gólpasszig jutott.

#11 Ángel Correa

Nagyon vegyes szezonja volt az argentin támadónknak. A kezdetekben a megszokott formáját hozta, majd ahogy Cholo egyre inkább a középpálya jobb oldalán kezdte alkalmazni a csatársor helyett, úgy romlott folyamatosan a teljesítménye. Ő is kellemes emlékkel zárhatta a szezon végét, ugyanis a Calderón-ban lőtt utolsó Atlético-s találtatot ő szerezte. Összesen 1919 percet volt pályán, 47 meccsen 8 gólig és (a csapatban az egyik legtöbb) 11 asszisztig jutott.

#24 José María Giménez

Az elefánterejű uruguayi belső védőnk egy elég változatos szezont tudhat maga mögött. Elsőként ugyanis fokozatosan elvesztette a kezdő tizenegyben kibérelt helyét Savíc-al szemben, azonban a középpálya tengelyében és a védelem jobb oldalán utat tört magának a meglepően jó teljesítményével. Szokásos keménységét azonban nem vetkőzte le magáról, 1993 percet játszott, 29 meccsen 1 gólja és 1 asszisztja volt.

#9 Fernando Torres

A közönség kedvenc El Niño szezonjának megítélése is egy elég nehéz feladat. Mondhatni szokásához hívein januárig nem igazán talált magára, azután viszont egyre jobban és jobban játszott, megrúgta az év egyik legszebb gólját, többször volt kezdő és az utolsó fordulóban is egy szívmelengető duplával búcsúzott szeretett közönségétől és stadionjától. Jövője a lejáró szerződése miatt kérdéses, azonban az nem titok, hogy ő és a szurkolók nagy része is a maradása mellett voksolnának. 2197 percet volt pályán, 45 meccsen 10 gólt és 7 gólpasszt szerzett.

#21 Kévin Gameiro

32 millió Eurót adtunk ki érte a nyáron és bár voltak komoly hibái, összességében egy első szezonhoz képest megfelelő teljesítményt produkált. A francia center vitán felül a csapatunk leggyorsabb játékosa, Antoine Griezmann-al jó párost alkotnak, azonban a helyzetkihasználásán még sokat kéne javítania. 2363 percet játszott, 46 meccsen 16 gólt és 7 asszisztot szerzett, a LaLigában sikerült meglőnie minden idők egyik leggyorsabb mesterhármasát.

#20 Juanfran

A 32 éves jobboldali védőnk a sérülése ellenére sem okozott csalódást. Bár Vrsaljko az elkövetkező 1-2 évben biztosan átveszi a helyét, Juanfran még mindig biztos pontja a csapatnak. Idén felidézve Osasunás éveit többször játszott a középpálya jobb oldalán és természetesen jó benyomást keltett. 3009 percet játszott, 2 gólt és 3 gólpasszt jegyzett.

#10 Yannick Ferreira-Carrasco

A tavalyi BL döntő gólszerzője szépen lassan beverekedte magát a csapatba és eredményes szezont tudhat maga mögött. A villámléptű szélső agresszív játékstílussal rendelkezik, amiből sokszor profitáltunk, azonban mindenképp jobb csapatjátékossá kell válnia a jövőben ha igazán nagy focista akar lenni, hiszen rengeteg helyzetet elönzőzött az idei kiírásban. 3434 percig jutott, 54 meccsen 14 gólt és 5 gólpasszt szerzett.

#13 Jan Oblak

A 24 éves szlovén hálóőr az elmúlt 2 szezonjában kétségen kívül a világ egyik legjobb kapusává nőtte ki magát. Panasz gyakorlatilag sosem lehetett rá, idén is elnyerte a Zamora trófeát, bár volt egy súlyos vállsérülése, 3641 percen át védte a matracosok kapuját. 41 meccsen hihetetlen, mindössze 28(!) gólt kapott és 21(!) gól nélküli mérkőzése volt. Egy napon valószínűleg a világ legjobb kapusa válik belőle, reméljük Atlético színekben.

#8 Saúl Ñíguez

Saúl a csapat igazi multifunkciós játékosa. Akár a védelem, akár a középpálya szélén, közepén vetik be, megállja a helyét. Természetesen legtöbbet belső középpályásként játszott. Idén is csodagólt szerzett egy német csapat ellen a BL-ben (Leverkusen), igazi szürke eminenciásként nyújtott (idén is) remek teljesítményt az Atleti színeiben, Gabi és Koke méltó társa vált belőle a csapat gerincében. Összesen 4013 percet volt pályán, 53 meccsen 9 gólt és 4 gólpasszt ért el.

#2 Diego Godín

Godín-t senkinek sem kell bemutatni. A klublegenda az idei szezonban sem vett vissza, a tőle megszokott profizmussal szerepelt az összes mérkőzésén. Sajnos párszor megsérült, de ettől függetlenül elmondhatjuk, hogy Godín, ha a maximumát nyújtja, a világ legjobb belső védője. Összesen 4028 percet játszott, 47 meccsen 3 gólt és 2 gólpasszt jegyzett.

#15 Stefan Savić

A montenegrói válogatott csapatkapitánya meglepő módon a csapatból a második legtöbbet játszó védő volt idén. Erre azonban rá is szolgált, bár az év elején sokszor bizonytalan volt, sikerült kiszorítania Giménez-t a kezdőből és végül Godín mellett a sziklaszilárd védelem már-már kihagyhatatlan tagjává vált. 4186 percet játszott, 49 meccsen 1 gól és 1 gólpassz szerepel a neve mellett.

#14 Gabi Fernández (K)

Csapatkapitáyunk idén is a középpálya motorja volt, sőt, az elmúlt évek statisztikáit figyelembe véve a Villareal-os Bruno-t megelőzve ő végezte el a legtöbb labdaszerzést, ami fantasztikus teljesítményre utal. 33 éves kora ellenére fiatalosan mozog a pályán, a Barcelona elleni hazai kupameccsen a vereség ellenére, valószínűleg élete egyik legjobb mérkőzését játszotta. 4209 percet volt pályán, 50 meccsen 2 gólpasszal járult hozzá a csapat sikereihez.

#3 Filipe Luís

A brazil balbekk szezonjára nehéz megfelelő szavakat találni. 31 évesen Filipe olyan játékot mutatott hétről-hétre amiről bárkinek nyugodtan példát lehetne venni. Védelemben és támadásban egyaránt nélkülözhetetlen és a LaLigában talán ő osztotta ki a legtöbb kötényt az idei kiírásban, magához képest pedig gólokat is szép számmal rúgott. Szintén elmondható, hogy posztját tekintve az egyik legjobb a világon. 4239 percet volt a pályán, 48 meccsen 7 gólt és 3 asszisztot szerzett.

#7 Antoine Griezmann

Csapatunk mindig mosolygós világsztárja idén is szenzációs produkcióval örvendeztette meg a futballrajongókat. Ahogy Simeone mondta, ő maga a teljes játékos, nagyszerű rúgótechnikája van, passzai kifogástalanok és rengetegszer jön vissza védekezni is. Természetesen a legtöbb gólt és gólpasszt ő szerezte a csapatban. A szezon vége felé elég erős pletykák kezdték őt környékezni egy estleges Manchester United-be igazolással kapcsolatban, házi mókamesterünk ezt kihasználva rengeteg kétértelmű utalást tett erre a témára utalva, azonban maradása eleve valószínű volt, a transzfertilalommal pedig biztossá vált.  4559 percet játszott, 53 meccsen 26 gólt és 12 gólpasszt szerzett.

#6 Jorge Resurrección (Koke)

Koke, az akadémia ékköve az idei szezonban mondhatni kihagyhatatlan játékossá vált. Bár kezdetben a tőle megszokott szint alatt teljesített, a szezon második felében újra magára talált és rengeteget segített a csapaton, támadásban és védekezésben egyaránt. Mind időben, mind számszerint is ő játszott a legtöbbet a csapatból. 4694 percet volt a pályán, 54 meccsen 5 gólt és 10 asszisztot szerzett.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.