Nagyot küzdött ma a csapat, és megpróbált csodát tenni. Egy ideig úgy tűnt, még akár lehet is belőle valami. 2-0 volt a 16. percben, és komoly esély a három gólos hátrány egalizálására. De az első félidő végén elég volt egy figyelmetlenség, és egy rossz helyre kipattanó labda, rögtön távolabbinak tűnt az esély...

Az Atlético összeállítása a kövezkező volt: Oblak - Giménez (Thomas 56.), Godín, Savic, Filipe Luís - Koke (Correa 76.), Gabi, Saúl, Carrasco - Griezmann, F.Torres (Gameiro 56.).

Úgy kezdtük a meccset, ahogy egy három gólos hátrányban lévő csapatnak kell. Letámadtunk, és beszorítottuk az ellenfelet a kapuja elé. A 12. percben Koke szögletét Saúl fejelte a hálóba. Négy percre rá Torrest rúgták fel a tizenhatoson belül, és a megítélt büntetőt Griezmann váltotta gólra. Két gólt ledolgoztunk bő negyedóra alatt! Ezután észhez tért kicsit az ellenfél, és mi sem tudtuk tovább diktálni azt az őrült tempót, ahogy a meccset kezdtük. A jó játék helyett a durva szabálytalanságok vették át a főszerepet, "természetesen" az ellenfél ügyeletes ütőembere, Casemiro vitte a prímet, de beszállt a versenybe Godín is. Viszont a pálmát Isco vitte el, aki lap nélkül aratott a játékosaink közt. Ennek sajnos a későbbiekben lesz jelentősége. Még a meccset közvetítő (egyébként a kevés előítélet nélkül kommentáló riporterek egyike) szpíker szerint is piros lapot kellett volna kapnia Griezmann durva letarolásáért. És milyen a sors... A 42. percben három védőnk is csak nézte, hogy az ellenfél támadója az alapvonalon végigvezette a labdát, visszagurított lövőre, de Oblak kiütötte a labdát. Naná hogy (a már talán pályán sem kéne hogy legyen) Isco elé pattant, akinek nem volt nehéz dolga az üres kapuba gurítani. Nagy hiba előzte meg ezt a gólt, így beengedni valakit az alapvonalon nem lett volna szabad. Így a reménykeltő 2-0 helyett 2-1 a szünet.

A második félidő sajnos nem úgy indult mint az első. Csak a mezőnyben folyt a játék, helyzetek sem nagyon alakultak ki. Ahogy telt az idő, úgy lett egyre magabiztosabb az ellenfél, és úgy kezdett egyre távolabbinak tűnni a csoda. Aztán csak összeszedtük magunkat, és egy utolsó rohamra indult a csapat. Jöttek is a helyzetek, de ekkor már az összpontosítás sem volt az igazi. Carrasco nagy helyzetben a kapusba lőtt, a kipattanót Gameiro oda fejelhette volna, ahová akarja, ehelyett a feltápászkodó kapusba bólintott. Nem sokkal ezután Thomas nagyszerű indításával Gameiro léphetett volna ki, de ügyetlenül vette át a labdát, így odalett a nagy lehetőség. Volt még pár kisebb helyzetünk, Oblak is védett párat az ellenfél kontrái után, de az eredmény nem változott.

Győzött a csapat - tegyük hozzá - megérdemelten. Negyed óra elteltével még a továbbjutás esélye is megcsillant, de sajnos ennél több nem jött össze. Pedig ekkor látszott az ellenfélen a bizonytalanság, de a varázslatos húsz perc elmúlt, és oda lett a lendület. Az biztos volt, hogy úgy nem bírjuk a meccset végig, mint ahogy az első húsz percben játszottunk, de nem is lett volna rá szükség, ha nincs az a szerencsétlen gól az első félidő végén. Így utólag nézve, akkor el is dőlt minden. De a csapat szépen búcsúzott, és az első meccs fényében ez volt a legtöbb, amit tehetett.

Sikerült ráijeszteni az ellenfélre a meccs elején, látszott, nem hiszik el, hogy ez megtörténhet. A közönség fantasztikus volt, végig hatalmas biztatásban részesítette a csapatot. A legnagyobb ünneplés a meccs végén volt, továbbjutás ide, vagy oda. Mindent megtettünk amit lehetett, most ennyire tellett.

A csapatból nem lehet kiemelni, és elmarasztalni sem nagyon senkit. Talán azt a pár védőt, akik asszisztáltak az ellenfél góljához el lehetne, de sajnos egy hiba mindig becsúszhat (bár ma volt több is...). A játékvezetés botrányosan rossz volt, nagy részben a bíró hibája, hogy az első félidő középső harmadában a szabálytalanságoké volt a főszerep. Három pirosat is ki kellett (lehetett) volna osztani, Casemiro és Isco odaát, nálunk Godín mehetett volna idő előtt zuhanyozni. Sajnos a színházat is értékelte a török bíró, rengeteg Oscar-díjas alakítást megevett, és az ezért jogosan reklamáló (bár lehetett volna irodalmibb stílusban is számon kérni) játékosnak adott sárgát. De nem ezen múlt, hanem az első meccsen mutatott "játékunk" miatt estünk ki. Ezt a mérkőzést megnyertük, így jó érzéssel búcsúzhatott a Calderón az utolsó európai kupameccsén!

A mindenki (de főleg a mai ellenfelünk) által irigyelt szurkolótáborunk ismét jelesre vizsgázott, ez a hangulat nagyon kevés pályán látható-hallható. Ez a mai szurkolás jó példa arra a kérdésre: miért szurkolsz te az Atlético-nak? Sokan kérdezik ezt egy Atlético-szurkolótól... Ott a válasz a Calderón lelátóin, a csapat szállodája előtt, az edzőközpontban. Ez az érzés egyszerűen leírhatatlan, megfogalmazhatatlan. Át kell élni! És így lesz győzelem egy vereségből, így lesz ünnep egy kiesésből. Nálunk a szív, náluk a pénz. És ezt nem cserélnénk el semmiért!!!

Aúpa Atléti!!! 

Ui.: sok sikert kívánunk a Juventus csapatának a döntőben!