Cikkek


A múlt heti pocsék eredmény tudatában nehéz is mit írni erről a meccsről. Itt volt az esély, hogy törlesszünk az elmúlt évek sérelmeiért, de sajnos teljesen visszafelé sült el a dolog. Az első meccset nagyon elrontottuk. És ez döntően befolyásolja majd a visszavágót. Az idény talán legfontosabb meccsén játszott a csapat a legrosszabbul. A mérkőzést nézve azt láthattuk, az ellenfélnek meg sem kell erőltetnie magát, tálcán kínáltuk nekik a jobbnál-jobb lehetőségeket. Naná hogy éltek is vele...

Ritkán látni olyat, hogy egy gárdánál egyik csapatrész sem működik rendesen, egy adott meccsen belül. Ez nálunk sajnos bejött. Igaz, hogy hátul a sérülések miatt egy echte ballábas játékosnak kellett jobbhátvédet játszani, de nem ezen múlt. Az első két bekapott gól előtt ritkán látott hibákat vétettünk. A középpálya lassúnak, enerváltnak tűnt, és rekord mennyiségű labdát adott el. Persze az ellentábor már harsogná: naná, mi játszottunk jól, mit tehettek volna! De aki látta már az Atlético-t jól játszani tudja, ha megy nekünk, nincs esélye középen az ellenfélnek. Elöl teljesen súlytalanok voltunk. Pedig volt esély, hiszen 0-1-nél Gameiro egyedül állt a kapussal szemben. Ha egyből lő, ahelyett, hogy belevezeti a kapusba a labdát, talán egész más most a felállás. De nem így tett, és kár is ezen filozofálni.

Az összeszedett három gólos hátrány miatt nem sok esélyünk maradt a visszavágóra. De maradt, és ebben kell reménykedni. Lehet esélyt latolgatni, és forgatókönyvet kitalálni, pedig ezt egyszerűen meg lehet oldani: nekik kell menni, és lesz ami lesz. Nincs mire várni, nincs miért visszafogni magunkat. Ez talán amolyan minden-mindegy szituáció. A lényeg: nem szabad gólt kapni! Ha ne adj' Isten mégis becsúszik egy, ott vége is a dalnak. Mert utána már öt gólt kéne szerezni, és valljuk meg őszintén, az nehezen elképzelhető. A múlt héten mutatott játékkal esélyünk sincs kapott gól nélkül lehozni a meccset. Nagyot kell javulnia a teljesítményünknek, hogy egy csepp sanszunk is legyen. Itt már nem fog beleférni a legkisebb hiba sem!

A gárda láthatóan fáradtan mozgott a hétvégi Eibar elleni meccsen. Nagy kérdés, sikerül-e Cholonak felráznia, frissítenie a csapatot szerda estére. Motiváció az van, de kell az erő is a csodához. El kell hinnie a csapatnak, igenis van esély. Az odavágón ez nem látszott a játékosokon, ezúttal nincs pardon, oda kell tenniük magukat. Az első meccsen a lelátón (hangerőben) odavertük az ellenfelet, és ez így lesz szerdán este is! A szurkolókon biztos nem fog múlni!

A kezdőcsapat szinte biztosan a "szokásos" lesz, kivéve persze a jobb oldali védő posztját, itt még nem tudni, ki lesz bevethető állapotban. A hétvégi meccsen Thomas elég jól játszott ebben a szerepkörben, ha minden kötél szakad, rá lehet számítani szerdán is. A többi poszton marad a stabil gárda, hátul Godín-Savic-Filipe Luís, középen Koke-Gabi-Saúl-Carrasco, elöl pedig Griezmann mellett ismét Gameiro játéka a legvalószínűbb. Sokkal bátrabb, biztosabb, és lelkesebb játék kell mindenkitől, mint amit múlt héten mutatott. Aztán majd meglátjuk mire lesz ez elég...

Persze a forgatókönyv már sokak fejében összeállt. Gyorsan kell két gólt vágni az első negyedórában, egyet meg lövünk a végén, és a hosszabbításban továbbjutunk. Ez mind szép és jó, de sajnos lesz egy ellenfél is a pályán. Persze jó lenne ez a forgatókönyv, de piszok nehéz lesz véghezvinni. Nekünk kell sietni, és az ellenfél várja a kontrákat. Nekik elég egy gól is, legalább is ezt állítják. Volt már csoda idén a BL-ben (bár kétlem, hogy a bíró nekünk is besegítene annyira, mint a katalán "csodatevőknek" anno), miért ne lehetne még egy???

Aúpa Atléti!!! 

A mérkőzés szerdán 20:45-kor kezdődik, az M4, és a Sport1 Tv is élőben közvetíti.

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.