Már megint. Juthat eszébe sokaknak a gondolat, miután a Real Madrid hazai pályán súlyos, 3-0-ás vereséget mért az Atleti csapatára és annak szurkolóira a 2016-2017-es BL-elődöntőben. De mi lehet a vigasz és a teendő egy ilyen nagy keserűség után?

Fel kell állni, újra kell kezdeni: Ha van csapat Európában a közelmúltban, amit bármilyen csapás is ért és ugyan úgy tovább folytatta, ugyan azon a szinten, az bizony kérem az Atlético de Madrid. A másodosztály szenvedéseitől kezdve a "Forlán-korszakon" át, egészen a "trófeák korszakáig" hatalmas áldozatokkal, borzalmas anyagi helyzettel és nem a világ legjobbjait jelentő játékosokkal jutottunk el, amibe szépen lassan a Simeone-mentalitás is beleépült: soha ne add fel, játsz a szíveddel, a klubodért, játsz a szurkolókért meccsről-meccsre, úgy, mintha minden mérkőzés egy finálé lenne. Ezért sikerült mindig felállnunk és ezért tartunk ott, ahol tartunk.

Örülnünk kell annak is ami van, nem csak ami lehetett volna: elvégre Európa egyik legjobb csapata vagyunk! Az elmúlt időszak sikerekben gazdag volt és egy kezünkön meg tudjuk számolni, hány együttes van Európában, aki ezt hozzánk hasonlóan fel tudja mutatni. Továbbá nézzünk körül: ellenfeleink dúsgazdag kirakatklubbok, sokszor sportcelebekkel, akiket számtalanszor csak az egyéni érdek mozgat. Az Atlético-ban nem Ronaldo, Messi, Bale vagy Neymar nyeri a trófeákat, hanem a csapat, ami együtt dolgozik (megjegyzem a közösségi média alapján Európában szintén csak egy-két csapatot tudnék mutatni, ahol az öltözőben ilyen jóbarátok vannak és ténylegesen egy közös célért harcolnak).

A romboló kritikák nem érnek semmit: az építő-jellegű kritikákból persze lehet meríteni, de a romboló kritikákkal nem érdemes fogalkozni. Csak hamisan befolyásolják a csapatba vetett hitet, aki pedig nem rajong ennek a csapatnak a játékstílusáért, az idővel úgyis más témát talál majd magának.

Végül pedig...

Merjünk remélni: Bármennyire is kilátástalan most a helyzet, bármennyire is el vagyunk most keseredve, nem szabad elfelejteni, hogy egy tiszta szívvel lejátszott meccs mindig legalább annyit ér, mint egy eredményesebb találkozó. Akármi is lesz az eredmény, ahhoz nem férhet talán kétség, hogy Cholo fiai megpróbálják majd lehetőségeik maximuma szerint a legszebb búcsút biztosítani a Calderónnak. Amúgy meg, miért ne fordulhatna a szerencse? :)

Az garantálható, hogy leszünk még rosszab és jobb helyzetben is, de minden folyamatnak a vége, hogy szólni fog a ¡Campeónes, campeónes, olé, olé, olé!, mint ahogy szólt az Atlético-s torkokból a Camp Nouban, a Bernabéuban, Bukarestben, Monaco-ban, vagy éppen a Vicente Calderónban... :)

¡Aúpa Atleti!