Cikkek

Döntetlen lett az idegenbeli városi derbi, ami a meccs képe alapján igazságosnak mondható. Egy pillanatnyi kihagyás elég volt a második félidő elején hogy gólt kapjunk, de nem adtuk fel, és öt perccel a meccs vége előtt Griezmann góljával egyenlítettünk. Az öt meccses győzelmi sorozatunknak így vége, de ezzel az egy ponttal is elégedettek lehetünk ezen a pályán.

Az Atlético összeállítása a következő volt: Oblak - Juanfran, Godín, Savic, Filipe Luís - Koke, Gabi, Saúl (Correa 62.), Carrasco (Giménez 88.) - Griezmann, F.Torres (Thomas 78.).

Rögtön a kezdés után felállt az előre megjósolt forgatókönyv. A hazaiaknál volt többet a labda, mi pedig biztos védekezésből a gyors kontrákra apelláltunk. A védekezés meg is volt, de a gyors ellentámadások nem nagyon jöttek. Az első 15-20 perc szinte eseménytelenül telt el, ezután viszont már komolyabb helyzetek is kialakultak. Kétszer Oblak védett nagyszerűen, egyszer pedig Savic mentett hatalmasat az üres kapu torkában, mikor már Oblakon is túljutott a labda. Nekünk inkább csak pontrúgás után akadt lehetőségünk, előbb Saúl, majd Godín fejese tévesztett célt kevéssel. Aztán Griezmann előtt adódott egy nagyobb lehetőség. Egy rossz keresztpasszt lefülelt, egy az egyben a védővel szemben kapura tört, majd húsz méterről leadott lövését bravúrral védte a hazaiak kapusa. Jó iramú első félidőn voltunk túl, ahol a hazai csapatnak több helyzete volt ugyan, de a védelmünk - Oblakkal az élen - jól állta a sarat.

A második félidő elejét nagyon megnyomta a hazai csapat, és újra Oblak védett nagyot egy közeli lövést követően. Aztán az 52. percben elég volt egy pillanatnyi kihagyás hátul, és máris vezettek a hazaiak. Egy kapu elé ívelt szabadrúgás után, az üresen maradt hazai játékos könnyedén fejelhetett a kapu bal oldalába. Pár perccel a gól után egalizálhattunk volna, de Torres hatalmas helyzetben a kapusba bombázta a labdát. Pedig egyedül vezette kapura a labdát, ezt a helyzetet sajnos nehezebb volt kihagyni, mint értékesíteni. Ezután egyre többet volt nálunk a játékszer, az ellenfél láthatóan arra várt, hogy kinyíljunk hátul, és egy kontrával eldönthetik a meccset. Mi viszont nem rohantunk fejvesztve előre, így egy kicsit ellaposodott a mérkőzés. A hazaiak némiképp meg is elégedtek az eredménnyel, nem erőltették tovább a támadásokat, inkább hátul passzolgattak, és várták a meccs végét. Mi viszont úgy gondoltuk, hogy nem lefutott még ez a meccs. A 85. percben Correa ugratta ki nagyszerűen Griezmannt, aki a kifutó kapus mellett a jobb alsó sarokba lőtt.

Ezután természetesen már sürgősebb lett a hazaiaknak, de a meccs végéig már inkább mi veszélyeztettünk a kinyiló védelmük miatt. De újabb gól már nem született, és a meccs alakulása miatt inkább mi örülhettünk az egy pontnak.

Mindkét csapat győzhetett volna ezen a meccsen, így az iksz igazságosnak mondható. Bár több helyzete volt a hazai csapatnak, mégis Torres hagyta ki a meccs helyzetét. Simeone eléggé kényszerpályán mozgott a csapatösszeállítást illetően, hiszen kevés lehetősége volt a sok sérült miatt érdemlegesen belenyúlni a meccsbe. Mégis egy csere - Correa - megmozdulása kellett az egyenlítő gólunkhoz. Az ellenfél ugyanabba a hibába esett, mint mi a múltban sokszor, megelégedett az egy gólos előnnyel, ráült a vezetésre, és ez szerencsére a meccs hajrájában megbosszulta magát. A játékvezetés végre megfelelő volt a meccs rangjához, a fiatal baszk bíró szinte hiba nélkül levezette a mérkőzést. Egyszer talán azt is megérjük, hogy egy ilyen rangadón a - mai - kommentátor is semleges tudjon maradni........... 

Oblak ma is megmutatta, miért is tartják számon a világ legjobb kapusai között. Három nagyszerű védést is bemutatott, a gólról nem tehetett. Juanfran ma nem ingázott annyit fel-alá mint szokott, érthetően, hiszen nem akárki volt ma az ellenfele. Filipe Luís sem volt annyira agilis, de várható is volt, hogy ezen a meccsen többet kell védekeznie. Godín ismét biztos pont volt, akárcsak Savic, aki még egy bravúros mentést is bemutatott az üres kapu torkában. A középpályánk is hozta a biztos védekezést, bár néhány megingásuk azért volt. Pár eladott labda a legrosszabb helyen (30 méteren) sajnos becsúszott. Carrasco próbált lendületes lenni, de nem nagyon sikerültek ma (sem) a dolgai. Torres ismét kihagyott egy ordító helyzetet, ezen kívül nem volt észrevehető. Griezmann ismét csak hatalmas mezőnymunkával tűnt ki, és nagyszerű gólt szerzett. Correa végre úgy játszott, ahogy elvárható lenne tőle, bár a kapura nem jelentett veszélyt, ma jó helyen volt nála a labda, és kiváló gólpasszt varázsolt Griezmann elé. 

Kicsit úgy tűnt ma, hogy nem nagyon szaggatjuk szét az istrángot, nem akarunk feltétlenül megszakadni ezen a meccsen. Tény, az ellenfélnek volt több veszítenivalója. Mi elégedettek lehetünk az egy ponttal, bár az egyenlítő gólunk után bármi megtörténhetett volna. Ebben a stadionban kevés csapat szerez pontot, mi immár négy meccs óta nem kaptunk ki itt. Folytatjuk a harcot a dobogóért, ami a közelmúlt teljesítményét látva meg is lehet. Jó volt ma látni, hogy nem estünk szét az ellenfél gólja után, és volt türelmünk kivárni a meccs végéig az adódó alkalmat, amit ki is használtunk. Kellett a ponthoz Oblak jó teljesítménye, és Savic feje is jókor volt jó helyen. Na meg persze Griezmann zsenije is jó hogy minket szolgál... :)

Aúpa Atléti!!!  

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.