Cikkek

Hétvégén folytatódnak a LaLiga küzdelmei, csapatunk a Málaga vendége lesz. Válogatott hétvége volt szerte a világon, és több játékosunk is érdekelt volt hazája nemzeti csapatánál. Így keveset tudott együtt készülni a keret, reméljük, ez a gárda teljesítményére nem lesz negatív hatással. 

Fontos lenne begyűjteni a három pontot, mert a legutóbbi fordulóban aratott győzelmünkkel két pontra jöttünk fel a Sevillára, és ezután már nem szabad "eleresztenünk" őket. Nagyon jól játszottunk az andalúzok ellen, bízzunk benne, hogy a válogatott-hétvége nem törte meg a csapat lendületét. Ha marad a Sevilla elleni formánk, akkor a Málagát is legyőzhetjük. 

Nem lesz könnyű dolgunk a Rosaleda stadionban, mert szombati vendéglátónk elég erős hazai pályán. Jelenleg a 15. helyen állnak a ligában, 27 ponttal. A hazai mérlegük hat győzelem, két döntetlen, és öt vereség. Tehát pontjaik döntő többségét otthon szerezték. Azért némiképp csalóka a "képlet", hiszen a hat hazai győzelmükből ötöt az első hat otthoni meccsükön érték el. Ezzel szemben a legutóbbi öt hazai fellépésükből négyet elveszítettek! Ideje is lenne már nyernünk a Rosaledában, mert legutóbb erre három éve volt példa, Koke góljával győztünk 1-0-ra.

Kevés játékossal tudott a héten készülni Simeone, a keret háromnegyede válogatott meccset játszott. A dél-amerikai különítmény (Correa, Godín,Giménez) például még kedden éjjel pályán volt, de Filipe Luís is hosszú repülőút után ért Madridba, bár ő nem játszott a brazil válogatottban. Pár nap van csak tehát arra, hogy újra egy "hullámhosszra" kerüljön a csapat. Bár profikról lévén szó, ez nem lehet gond. Szerencsére senki sem sérült meg a válogatott fellépésén, így Augusto Fernándezen, és Vrsaljkon kívül mindenki a csapattal edzett (az argentín elkezdte a könnyített edzéseket, a csapattól külön). Sárga lapos eltiltás miatt viszont Carrasco biztosan kihagyja az andalúziai túrát.

Mint már fentebb említve lett, nem lesz könnyű dolgunk szombaton. A Málagának jó játékosai vannak, de tennünk kell róla, hogy ne kapják el a fonalat. Rengeteget emlegetjük, de egy korai gól sokat segíthetne nekünk. Azért valószínű, hogy a hazaiak nem állnak be védekezni, de fejvesztve támadni sem fognak. A két csapat málagai fellépésein rendszerint kevés gól esik (legtöbbször egy), jó lenne ha azt a keveset is mi szereznénk. :) A közvetlen riválisaink mind papíron gyengébb csapattal találkoznak, így nagyon fontos lesz begyűjteni a három pontot! 

A mérkőzés szombaton 20:45-kor kezdődik, a Sport2 Tv élőben közvetíti.

Aúpa Atléti!!!

Hozzászólások  

#1 amfan 2017-03-31 20:08
Közben sajnos kiderült, hogy Moyá, Gameiro, és Gaitán sem tud a csapattal tartani sérülés miatt. Azért remélem ki tudunk majd állni... :lol:
Idézet

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.