Cikkek

Kezd visszatérni csapatunk "régi jó formája", hiszen egyre javuló játékkal rukkolunk elő, meccsről-meccsre. Kezdve a katalánok elleni hazai mérkőzés második félidejével, majd győzelem a Leganés ellen, ami után remek játék újra a kupában (kár, hogy a helyzeteket nem rúgtuk be ott), majd egy óriási hajrával, és remek gólokkal megvertük a Celtát is. Bízzunk benne, hogy ez a teljesítmény szombaton a Sporting ellen is folytatódik!

A múlt vasárnapi nagyszerű győzelem óriási "lelki-fröccsöt" adhatott a csapatnak. Rég nyertünk már így meccset, az utolsó öt percben megfordítva az eredményt. Amúgy is kezdett visszatérni a csapat hite, a Celta ellen bebizonyosodott, hogy a szíve is a helyén van. 

Most idegenbe utazunk, a Sporting Gijón otthonába. Ha úgy játszunk, mint a legutóbbi meccseken, nem vitás hogy elhozzuk a három pontot (bízzunk benne, hogy büntetőt nem kell rúgnunk :) ). Ellenfelünk nincs túl jó formában, jelenleg a 18. (kieső) helyen tanyáznak, 16 ponttal. A hazai mérlegük három győzelem, egy döntetlen, és hat vereség. A három sikerből kettő a két első hazai meccsükön volt. Nem bevehetetlen vár tehát az El Molinón.

A csapat nagyon jó hangulatban készült a héten, ami természetes is, a vasárnapi győzelem után. De nem csak ez miatt volt jó hangulat, hanem Oblak és Tiago visszatérése miatt is. Ők ketten hosszú sérülés után edzhettek együtt a kerettel, ami csak fokozta a jó hangulatot. Az még odébb van, hogy pályára is léphetnek, de nem kizárt, hogy egy-két héten belül a csapatban látjuk őket. Giménez is teljes értékű munkát végzett, az ő játékára már nagyobb az esély. A Celta ellen megsérült Juanfran, és a kupameccsen lebicegő Godín még nem játszhat a hétvégén. Rajtuk kívül Saúl szenved egy kisebb izomsérüléstől, az ő játéka is bizonytalan. Szerencsére mindenki helyett ott van egy jó formában lévő csapattárs, hiszen Lucas, és Vrsaljko is bevethető. Bízzunk benne, hogy a csapat ott folytatja, ahol abbahagyta, és három ponttal távozunk Asztúriából.

A mérkőzés szombaton 13:00-kor kezdődik, a Sport2 Tv élőben közvetíti.

Aúpa Atléti!!! 

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.