Cikkek

Csütörtökön folytatódik a spanyol-kupa, az Eibar látogat a Vicente Calderónba. A legjobb négy közé jutás már a tét, papíron mi vagyunk a párharc esélyesei, reméljük be is váltjuk az előzetes várakozásokat.

Bajnoki mérkőzésen már összecsaptunk pár napja a baszk kiscsapattal, és 2-0-ra győztünk ellenük. Egy csonttá fagyott pályán, a második félidei jó játékunknak köszönhetően nyertünk, Saúl és Griezmann góljaival.

Most hazai pályán fogadjuk őket, legalább a makulátlan talaj garantált lesz. :) Reméljük a jó játék is megjön...

A bajnokin sem játszottunk túl jól az első félidőben, szerencsére a másodikban már javult a játék, és ezzel jöttek a gólok is. A rossz pálya miatt maga a meccs sem lehetett nagy színvonalú, mi talán a körülményekhez is jobban alkalmazkodtunk, és ennek (is) köszönhetően sikerült győznünk.

Most viszont kupameccs jön, és ez egy másik kávéház lesz. Két meccsen kell bizonyítanunk hogy jobbak vagyunk. Hazai pályán kezdünk, ez nem mindig a kedvező leosztás. De ha sikerülne egy komoly előnyt szerezni a Calderónban, máris változna a helyzet.

Mindkét csapat két kört játszott eddig a kupában, mi a harmadosztályú Guijuelo, és a Las Palmas csapatai ellen jutottunk tovább, az Eibar a liga két kieső helyen tanyázó csapatán jutott túl, a Gijónon, és az Osasunán.

Az biztos, ha a legjobb négy közé akarunk jutni, meggyőzőbb játékkal kell kirukkolnunk, mint az utóbbi két meccsen. A Las Palmas elleni kupavisszavágó nem úgy sült el, ahogy terveztük, bár megnyugtató előnnyel kezdtük a visszavágót, nagyon könnyedén vettük a meccset. Az utolsó fél órát teljesen átaludtuk, a 60. perc után úgy gondoltuk vége a találkozónak. A vendégek persze nem így gondolták, és sikerült fordítaniuk az eredményen. A Betis elleni bajnoki jól kezdődött, hamar vezetést szereztünk, de ezután nagyon nem találtuk a játék fonalát. Nem az ellenfél volt veszélyes, inkább nálunk nem működött úgy a gépezet, ahogy kellene. A felállt védelemmel megint meggyűlt a bajunk, már sokadszor láthattuk, hogy ez ellen a stílus ellen egyelőre nincs nagyon Cholonak ellenszere. És szinte biztos, hogy az Eibar se a totális támadófutballt fogja megtestesíteni csütörtökön...

Fontos lesz, hogy kapott gól nélkül hozzuk le a meccset, na és persze "nem ártana" némi előnyt szerezni a visszavágóra. Kellenek a gólok, és ebben sokat segíthet a jó formába lendült Gaitán, és a sérüléséből visszatérő Carrasco. Oblak, Augusto, Tiago, és Lucas továbbra is sérült, Thomas a ghánai válogatottnál van, a többiek Simeone rendelkezésére állnak. Jó lenne látni Gaitánt és Carrascot egyszerre a pályán...

A mérkőzés csütörtökön 19:15-kor kezdődik, a DigiSport1 élőben közvetíti.

Aúpa Atléti!!!

Hozzászólások  

#1 Hajpa-yes 2017-01-19 08:33
Mindenképpen kell a középpályára a kreativitás.Pihenjen Koke ha nincs formában de kell valakinek labdákkal tömni a csatárokat mert ez így pipamocsok!!
Idézet

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.