Cikkek

Miguel Ángel Moyà immáron harmadik szezonját tölti az Atléticónál, érdemes visszanéznünk a 32 éves kapus eddigi pályafutására.

Moya2

1984. április 2-án született Mallorca szigetén, Binissalem városában. Egész fiatalon elkezdett focizni a Mallorca egyesületénél, az évek múlásával a ranglistán felfelé mászva 2002-ben először a B, majd 2004-ben az A csapat keretébe került. Lassacskán alapemberré és megbízható kapussá vált, így nem volt meglepő, hogy 2009-ben a Valencia szemet vetett rá.

Még abban az évben a "Los Che" csapatához igazolt 5 millió euró fejében. Itt bár keveset játszott, mégis megtapasztalhatta, milyen egy komolyabb egyesület színeiben a LaLiga-ban, a BL-ben és az Európa-ligában játszani. 2 szezon és 24 lejátszott valenciai meccs után azonban a Getfaféhoz adták kölcsön, több játéklehetőség reményében.

Ez nagyszerű döntésnek bizonyult, hiszen Moyà már a legelső szezonban megragadt a kezdő tizenegyben, kiváló teljesítménye miatt. A Getafe ezután 2 millió eurót utalt át a Valenciának és megszerezte a spanyol kapus állandó játékjogát. A következő két szezonban sikerült továbbra is helytállnia a madridi rivális kapujában, a 2013-2014-es szezonban pedig vele kapott ki 7-0-ra a Getafe az idényben bajnoki címet szerző matracosoktól. Simeone azonban valamit mégis meglátott benne.

Így a 2014-2015-ös idényt már az Atlético játékosaként kezdte meg. Igaz, eredetileg második számú kapusnak szerződtették, de Jan Oblak hátsérülése és az előszezonban, illetve a Supercopa de España 2 lejátszott meccsén nyújtott játéka miatt Cholo beszavazta a kezdők közé a LaLigában és a Bajnokok Ligájában egyaránt. Ezt a döntését Simeone egyáltalán nem bánta meg, hiszen bár Oblak felépült, Moyà kirobbanthatatlanná vált a csapatból, szlovén társának pedig csak néhány Bl-meccs és a kupaszerepek jutottak. Pozícióját a Bayer Leverkusen elleni mérkőzésen vesztette el, mikor a meccs vége felé sérülést szedett össze, helyét pedig Oblak vette át (ahogy az alsó képen látható), nem csak arra meccsre, hanem a szezon további játszmáira is.

Moya Oblaksub

A következő kiírásban mindössze 6 Copa del Rey mérkőzés jutott neki, emellett ő volt azon kevés játékosok egyike, akik minden meccsen jelen voltak, igaz a spanyol kapusnak ebből legtöbbször a cserepad jutott. Moyà azonban nem keseredett el, saját bevallása szerint nagyon élvezi a munkát a szakmai stábbal és legfőbb riválisával, Oblakkal, aki az évek alatt remekül megtanult sapnyolul, így tapasztalatait mindig megoszthajta vele. Emellett az öltözőben is kedvelt személyiségnek számít, egyik legjobb barátja a klub francia támadója, Antoine Griezmann.

Eddig 43-szor szerepelt piros-fehérben, ami alatt mindössze 30 gólt kapott. Bár az év elején egy komolyabb műtéten is átesett és még André Moreira-t is visszahívták a kölcsönből pótlására, sikerült rehabilitálódnia és satbilan a második számú kapus posztot betöltenie. Kontraktusa az idény végén lejár, eddig egyetlen egy kupamérkőzés jutott neki, de ki tudja, mit hozhat még számára a jövő Atlético-színekben.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.