Cikkek

Oblak Zamora

A bajnoki szezonban végig (egyre fölényesebben) vezetve nagyon fiatal szlovén kapusunk, Jan Oblak szerezte meg a Zamora-díjat. Még csak 23 éves, mégis alapembernek számított a szezonban végig, és rendszerint kiválóan is védett. Nem akárhogy nyerte meg a legjobb kapusnak járó díjat sem: mindössze 18 gólt kapott a 38 mérkőzésen, amellyel beállította Liaño rekordját, aki a Deportivo la Coruña színeiben az 1993/94-es idényben ért el hasonló teljesítményt. Mindezeken felül 24 mérkőzést is lehozott kapott gól nélkül: ezzel megdöntötte a Liga eddigi rekordját! Korábban sem kellett szégyenkeznünk: az addigi rekordot Thibaud Courtois tartotta, aki szintén velünk érte el 2 éve.

Érdekesség, hogy a szlovén napilapok sportrovatában nem találtam még csak említést sem fiatal kapustehetségük óriási sikeréről.

A klubhoz ezzel az újabb egyéni sikerrel 8. alkalommal került a Zamora azóta, hogy odaítélik a legjobb kapusnak. Oblak szerint természetesen ez nem csak az ő egyedüli érdeme, és ezzel együtt kell értenünk.

"Az egész csapat érdeme, hogy a végén 18 kapott góllal zártunk. De nem is ez a lényeg: a legfontosabb, és aminek igazán örülünk, hogy a jövő évi BL-kiírásba is kvalifikáltuk magunkat. Már a szezon elejétől fogva ez volt a célunk."

Az idei BL-szezont pedig jó volna megkoronázni a 28-ai, milánói győzelemmel. Akár Oblak bravúrjainak köszönhetően.

Hozzászólások  

#1 Hajpa-yes 2016-05-18 14:03
Az a röhej hogy a 18-ból 4-et a Barca,1-et a buzogányok lőttek.Ezen kívül a 4-et a vége felé a már kieső levante és az épphogy bennt maradt Sportingtól kapott.Tehát a maradék 9 az elenyésző....Szerintem szenzációs!!meg kellene pecsételni egy nullára lehozott BL döntővel!!!!
Idézet

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

atm Atlético Madrid, Peña Atlética de Hungría
Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának magyar szurkolói oldala.