Gól nélküli döntetlen lett a madridi derbi. Ritka ez az eredmény a két csapat mérkőzésein, és ezúttal is inkább a két gárda rosszabb formája miatt nem születtek gólok a helyzetekből. Volt lehetőség mindkét oldalon, sajnos a két legnagyobb helyzetet mi rontottuk el Correa, és Gameiro révén. A védelmünk nagyon jól játszott, Oblaknak csak két távoli kísérletet kellett hatástalanítania. A veretlenségünk megmaradt, viszont így újabb két ponttal szakadtunk le az élmezőnytől.

Az Atlético összeállítása a következő volt: Oblak - Juanfran, Godín, Savic, Lucas - Thomas (Carrasco 54.), Gabi, Saúl, Koke - Griezmann (F.Torres 76.), Correa (Gameiro 76.).

Rögtön az elején óriási helyzetbe került egy ellenféltől kapott labdával Correa, de mellé lőtt ajtó-ablak helyzetben. Gyűrték egymást a csapatok, de ezután nem sok lehetőség adódott a gólszerzésre. Griezmann új hajjal, de régi rossz formával jelentkezett, teljesen eltűnt a mezőnyben. A mi kapunk előtt sem alakult ki komoly helyzet, Oblakig el sem jutott nagyon labda, mert a remekül játszó védőink mindig odaértek, blokkoltak, labdát szereztek. A szlovén mindössze egyszer, egy távoli szabadrúgás alkalmával védett. Az első félidő legnagyobb jelenete számunkra minden bizonnyal Juanfran sprintje volt: egy előrevágott labdánál két méter hátrányból, két méter előnyt kovácsolt az ellenfél antipatikus csatárával szemben. Még mondja valaki, hogy a spanyol kiöregedőben van... :) 

A második játékrész is hasonló mederben folyt mint az első. Apróbb lehetőségek adódtak csak, viszont egyre több volt a szabálytalanság. A kapuk ekkor egyáltalán nem forogtak veszélyben. Fél óra elteltével jött Torres és Gameiro, ezután jobban felpörögtek az események. Előbbi adott utóbbinak nagy passzt, a francia nagy helyzetben átemelte a labdát a kifutó kapus felett, de sajnos a gólvonalról egy vendégvédő kifejelte a labdát. Nem sokkal később Carrasco alakított ki nagy helyzetet, de passz helyett elönzőzte a lehetőséget. Pár perccel a meccs vége előtt a vendégcsapat került hatalmas helyzetbe, de a becsúszó Lucas hatalmas mentése jókor jött. Maradt a 0-0, ami igazából egyik csapatnak sem volt jó...

Benne volt ebben a meccsben is a győzelem esélye, de sajnos ismét kihagytuk a helyzeteket. Pedig volt több lehetőség is, de nem sikerült betalálni. A védelem viszont újra hozta a formáját, nem kaptunk gólt, és szinte hiba nélkül tették a dolgukat. Sajnos elég nagyra nőtt a különbség az első két helyezettel szemben. 

Oblak ismét nem kapott gólt, volt két szép védése, de nagyobb próba elé nem állította a vendégcsapat. Juanfran régi önmagát idézte, a meccs egyik nagy pillanata volt, ahogy az Aranylabdást simán lesprintelte. Godín és Savic biztos pont volt középen, a montenegróinak több jó ütemű belépője volt. Lucas talán a mezőny legjobbja volt, a biztos védekezés mellett ezúttal felfutásokra is vállalkozott. Az utolsó percben hatalmasat mentett a becsúszásával. A középpályás sorunk a védekező feladatát megoldotta, előrefelé már kevesebb energia jutott. Elöl Griezmann újra gyengén játszott, teljesen eltűnt a mezőnyben. Correa rögtön a meccs elején betalálhatott volna, kár az elszalasztott lehetőségért. Carrasco is visszatért sérülése után, de sajnos túlságosan önző volt ismét. Torres és Gameiro kis híján összehoztak egy gólt, de a francia emelése nem jutott át a gólvonalon. 

Jól hangzik, hogy tizenkét meccs után is veretlenek vagyunk. De sajnos elég sok a döntetlen, pontosan a fele a lejátszott mérkőzéseinknek X lett. Pedig ebből a hat meccsből négyet simán nyerhettünk volna. A legjobban a Valencia elleni döntetlen fájhat, mert az immár hat ponttal előttünk lévő denevérek még a kapunkat sem találták el. De a sok kihagyott helyzet miatt, sajnos elég nagy hátrányt szedtünk már össze a listavezetővel szemben. Januárig pedig még sok meccs van, meg kell találni a góllövőcipőt! 

Aúpa Atléti!!!