Kétségtelenül állíthatjuk, a csapat formán kívül játszik, 3 BL mérkőzésen mindössze 2 pontot szerezetünk, emellett csupán egy gólt lőttünk, azt is tizenegyesből. Hol akadt meg a gépezet és mi lehet a teendő?

Kezdjük az alapoknál. A Simeone legénység a nyáron nem tudott új játékosokkal bővülni, azonban Cerci és Bernabé távozásán kívül mindenki hű maradt a csapathoz, mi több, maga Simeone is 2 évvel meghosszabbította 2020-ban lejáró szerződését. Így ez önmagában nem adhatna aggodalomra okot, hiszen egy jól összeszokott társaságról beszélhetünk.

Annál égetőbb kérdés viszont, hogy körülbelül 2015 óta jelen van az a probléma, hogy felálló, masszív védelem ellen képtelen a csapat kreatívan játszani, illetőleg a helyzetkihasználása, befejezése siralmas mutatókkal rendelkezik. Ezeket a problémákat az elmúlt években az olyan egyéni játékosteljesítmények, mint amit Saúl, Carrasco, Torres és főként Griezmann produkáltak enyhíteni tudták. De mostanra világos lett, hogy ez maximum átmeneti megoldásnak volt tekinthető, a csapat amilyen hatékonyan védekezik, olyan hanyagul gazdálkodik a gólszerzési lehetőségekkel. Hol lehet tehát a hiba?

Impotens támadósor

Ahogy említve lett, gólszerzés tekintetében főként Griezmann vitte az elmúlt időszakban a stafétabotot és bár Gameiro tavaly 16 gólos volt, Torres pedig az elmúlt 2 évben 22 gólt jegyzett, Mandzukic óta nem volt olyan csatárunk a francia klasszis mellett, aki 20 gólt el tudott volna érni egy szezonban.

Vietto rendelkezik a legrosszabb statisztikával, 34 Atlético-s mérkőzésén mindössze 3 gólja van, ebben a szezonban egy sem. Correa bár remekül kezdte a szezont, 19 gólra volt képes az elmúlt 3 szezont figyelembe véve, így egyelőre ő sem jelent biztos megoldást a gondjainkra.

Torres, bár az előző években mindig összeszedte magát a második felére a szezonnak (góljai nagy részét is azokban a periódusokban szerezte), nem jelent biztos pontot a csapatban, ugyanis rengeteg játékpercre van szüksége mire formába lendül, Costa érkezésével pedig még jobban limitálódik játékideje.

Gameiro abszolút rosszul kezdte a szezont, bár ez részben az orvosi stábnak is köszönhető. Érthetetlen módon a tavalyi szezon vége helyett az idei szezon elején került sor a műtétjére, ami miatt a kiírás első fordulóit ki is hagyta és a felépülése sem sikerült túl fényesen, 3 meccsen mindössze 99 percet kapott.

Griezmann bár már 3 gólos, láthatóan feszültséggel telve játszik minden mérkőzésen. Sőt, idén bizonyos esetekben rá sem lehet ismerni, az eddig stabilan passzoló, általában rengeteg gólt szerző, hatékony játékos idén olyan trükkös passzokkal, már-már érthetetlen átadásokkal próbálja helyzetbe hozni társait, hogy azok általában egy akció végét eredményezik. Persze nem akarom leírni a francia gólvágót, hiszen mindenki tudja, milyen képességekkel rendelkezik, de fejben össze kéne szednie magát, ezen egy kis pihenő talán segíthetne.

Bizonytalan csapatjáték

Bár a védelmünkkel alapvetően idén sincs probléma, hiszen Oblak, Godín, Savic, Filipe, Lucas és még Giménez is kiegyensúlyozott játékot produkáltak a szezon folyamán, a védelem jobb oldala mintha „lyukas” lenne.

Juanfran-ra eddig rá sem lehet ismerni, a védekezésben sorra rossz döntéseket hoz, a támadásba pedig gyakorta nem tud becsatlakozni, ezzel lassítva a játékot. Persze az is előfordulhat, hogy ez egy átmeneti formahanyatlás, de érdemes figyelembe venni, hogy Juanfran már 32 éves és 7 éve nélkülözhetetlen játékosa a csapatnak. Bárkit is szántak versenytársának (pl.: Insúa, Manquillo, Jesús Gámez), Juanfran mindig elsőszámú választás maradt, ennek fizikai hatásai most kezdenek kijönni rajta és lassan „fejben” is kezd elfáradni. Ettől függetlenül persze még mindig hatalmas tisztelet illeti, hiszen így is törekszik a maximumot adni a pályát.

Horvát válogatott jobbhátvédünk, Vrsaljko esetében sem jobb a helyzet. Talán ő volt az egyetlen aki meg tudta szorongatni Juanfran-t saját pozícióján, azonban a tavalyi szezon második felében elszenvedett sérülése látványosan visszadobta a teljesítményét. Teljesen bizonytalanul mozog a pályán, rendre rossz döntéseket hoz és a támadójátékban szintén nem tud kiteljesedni. Persze őt korai lenne leírni, hiszen csak 26 éves és mint említve lett, egy sérülés után igyekszik visszanyerni régi formáját.

Nem rózsás a helyzet a középpályán sem. Nico Gaitán a tavalyi visszafogott szezonja után idén sem volt képes elkapni a fonalat és továbbra is várjuk tőle azt a nagy áttörést, amire valóban képes lenne. A Benfica-ban mutatott játékából csak foszlányokat láthatunk, ennek oka nem ismert, de kétségtelen, hogy Gaitán eddigi igyekezetei ellenére nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A kapitány szerepe is erősen megváltozott az idei szezonban. Gabi lassan 35 éves lesz, így igazán nem várható el tőle, hogy a hátán vigye a csapatot és bár sok meccsen jelentett stabil pontot, az ő játékán is látszik, hogy elszálltak a feje fölött az évek.

Augusto Fernández legnagyobb problémája nem az, hogy nem játszik jól, hanem, hogy sehogy sem játszik. Az argentin válogatott 2 éve van a csapatnál, de mérkőzéseinek száma abszolút limitált, hiszen olyan sérülékeny, hogy hosszabb távon képtelen számolni vele az edzői stáb. Már a 15/16-os szezonban is súlyos sérüléstől szenvedett. A tavalyi kiírásban pedig csupán 3 meccse volt, hiszen azután keresztszalag-szakadással kihagyta a szezon teljes hátralévő részét. Idén ugyancsak sikerült megsérülnie, egy válogatott edzésen szedett össze egy „kisebb” sérülést, amiből aztán egy egyhónapos kényszerpihenő lett. A Qarabag elleni mérkőzés volt csupán a második, amin egyáltalán a padon ülhetett.

A legelkeserítőbb teljesítményt minden bizonnyal azonban Koke produkálja. A szezont remekül kezdte, hiszen az 5. fordulóig az egyik legjobban játszó középpályás volt, karrierje során először duplázott (a Las Palmas elleni meccsen) és 2 gólpasszt is kiosztott. Sőt, még a válogatott meccseken is jól helytállt, azóta azonban abszolút gödörben van. Rengetegszer küzd kreativitáshiánnyal, pedig neki kellene a csapat irányítóját játszania. Bár pontrúgásai némileg pontosabbak mint elmúlt években, sokszor róla is elmondható, hogy olyan passzokat vállal be amik teljesen érthetetlenek, vagy alap szintű átadásokat nem képes végrehajtani. Koke azonban szinte biztosan felülkerekedik majd ezen a formáján, hiszen mind az Atlético-ban, mind a válogatottnál stabil emberként számolnak vele.

Simeone taktikája

Diego Simeone kétségtelenül a világ legjobb edzőinek egyike, akinek rengeteget köszönhetünk. El kell azonban ismerni, hogy taktikáját sajnos az évek alatt kiismerték, ami 2014-ben egy bajnoki címet és BL-döntőt jelentett, azt manapság sajnos pl.: a Girona is képes kiismerni és eredményesen fellépni ellene. Érdekesség, hogy 2015-2016-ban úgy jutottunk BL-döntőbe, hogy Simeone az addigi stratégiájától eltérően egy sokkal kreatívabb, támadóbb focival próbálkozott, amivel sokszor tudott eredményesebb lenni és az olyan játékosoknak is, mint pl.: Torres is kedvezett (ő abban az idényben 12 gólt szerzett).

Tavaly azonban kissé érthetetlen módon Simeone az egészet sutba dobta és visszatért a kevés labdatartással, kontrákkal teletűzdelt játékrendszerre.

Az argentin mester az úgynevezett dupla 6-os 4-4-2-es játékrendszert alkalmazza, ami abból áll, hogy az ellenfél támadásánál szigorú 4-4-2-es alakzatot tartva védekezik visszavontan a csapat, támadásnál pedig a 2 szélső „6-os” támadó középpályás beljebb húzódik, helyet adva ezzel a két szélső védőnek.

Mostanra azonban úgy tűnik a legtöbb ellenfelünk számára ismert lett ez a játék és sokan meg is találták rá az ellenszert. Igaz azonban, hogy Cholo a szezonban 1-2 alkalommal próbálkozott 3 védős rendszerrel is, ez azonban úgy néz ki szintén nem jelent megoldást a problémáinkra (gondoljunk csak a Leagnés elleni mérkőzésre).

Pozitívumok, mire lehetne építeni

Hogy ne csak a negatívumokat emlegessük, rengeteg olyan lehetőség van a csapatban amit ki lehetne használni, amire építeni lehetne.

Többek között remek látni, hogy Thomas Partey nagyszerűen beépült a csapatba. Amellett, hogy a ghánai válogatottban szórja a gólokat, az Atlético középpályáján rendre feltalálja magát, jók a meglátásai és ő az egyik legpontosabban passzoló játékosunk. Mindenképp nagy jövő előtt áll, ha ilyen kitartóan dolgozik és ezt a játékot tudja nyújtani.

Amellett sem szabad szó nélkül elmenni, hogy remek kapusaink vannak. Oblak önmagában véve is világklasszis és ezt minden mérkőzésen bizonyítani tudja. Moyá pedig remekül ki tudja őt egészíteni, elég, ha visszaemlékezünk arra, hogy majdnem egy év játéknélküliség után tavaly remekül tudta pótolni a sérült szlovén hálóőrt. A csapathoz csatlakozott a fiatal Axel Werner is, akit hatalmas tehetségnek tartanak és az edzői stáb is elégedett a munkájával.

José María Giménez úgy néz ki végre magára talált, eddig ugyanis remekül szerepelt a szezon mérkőzésein. Az uruguayi belsővédő hajlamos volt korábban kockázatos mozdulatokkal kísérletezni a 16-os közelében, amiből sajnos nem egyszer kaptunk be gólt, idén viszont egész kiegyensúlyozottnak tűnik a játéka. Lucas Hernández-ről is hasonlóak mondhatók el, a francia bekk tapasztaltabb focistákat megszégyenítő játékot hozott az eddigi kiírásban, nem is csoda, hogy a LaLiga első 6 meccsét majdnem végigjátszotta, pletykaként pedig azt rebesgetik, hogy Lopetegui már a honosításán gondolkozik.

Ángel Correa is úgy látszik túl tudott lendülni tavalyi gyengébb szezonján és rögtön a rajt után 3 gólt szerzett. A fiatal argentin egyre többet kerül be a kezdőbe, reméljük, egész évben ilyen kiegyensúlyozott tud majd maradni.

Ha ilyen nehéz helyzetben számíthatunk valakire, az maga Diego Simeone. Cholo sokszor kihúzta már a csapatot a gödörből, így szinte most is borítékolható, hogy valamilyen váratlan húzással meglepi majd az ellenfeleket és formába hozza az egész társaságot.

Mi pedig izgatottan várjuk a folytatást, hiszen nagy harcra számíthatunk: a BL továbbjutás a tét, emellett nemsokára a Király Kupa is kezdetét veszi, a LaLiga-ban pedig továbbra is a helytállás a cél.