A 6. fordulóval folytatódnak a LaLiga küzdelmei. Csapatunk szombaton, köra délután fogadja hazai pályán a Sevilla együttesét.

Komoly rangadó következik, hiszen a Sevilla második a bajnokságban, és eddig nem szenvedett vereséget. Itt az ideje hogy elszenvedje az elsőt. Jó formában vagyunk, a Bilbao ellen magabiztosan, és eredményesen játszottunk szerdán. Ha azt a formát átmentjük szombatra, az andalúzokat is le fogjuk győzni.

Bár a győzelemhez nem lesz feltétlenül elég, ha jól játszik a csapat. Mert a Sevilla az idei bajnokságot is - hasonlóan az előzőhöz - nem kis mázlival kezdte. Az első fordulóban elért döntetlenje után, mind a négy azt követő meccsét megnyerte, ebből hármat (!) is 1-0-ra. Mindhárom alkalommal szerencsések voltak, főleg a Girona ellen, ahol a katalán csapat az utolsó percben büntetőt hibázott. Szóval a "sevillai-malacot" is le kell győznünk ahhoz, ha három pontot akarunk szerezni! De semmi sem tarthat örökké, így a Sevilla veretlensége sem, jó játékkal, és jó helyzetkihasználással meg tudjuk nyerni a meccset. 

Természetesen a mi veretlenségünk megőrzése lesz a legfontosabb, és ha a valós tudását nyújtja a gárda, ez meg is marad. Csapatként muzsikáltunk jól a Bilbao ellen, jó volt látni, hogy mennyire magabiztos a gárda. A Sevilla hasonló erősségű mint az Athletic, reméljük ellenük is jól játszunk majd. És bízhatunk abban is, hogy a Metropolitano megnyitóján látott visszafogott, kissé görcsös játék ezúttál már nem lesz tapasztalható. Az első meccs nagy tétje már a múlté, ezúttal már felszabadultabban kell játszani.

Nagy változás nem várható a csapatban a szerdaihoz képest. Mivel Giménez nincs a keretben, nagy valószínűséggel Juanfran visszatér a jobb oldalra. Esélyes még a Gaitán-Carrasco csere a középpálya bal oldalán, mivel a belga javuló formát mutatott a Bilbao ellen. De okozott már Cholo meglepetést a kezdőcsapat kijelölésével, nem kizárt, hogy ezúttal is lesz váratlan húzás. Ki tudja, lehet hogy Vietto kap lehetőséget volt csapata ellen, ahonnan nem túl jó szájízzel tért vissza hozzánk a nyáron. Azt mondják, nem eshet mindig, talán ezúttal kijön már neki a lépés végre. Ráférne (és ránk is) már egy gól, attól talán felszabadultabb lenne...De mivel a Griezmann-Correa kettős elég jól játszott szerdán, valószínű, hogy Vietto ismét a padon kezd. De lehetnek hasonló ambíciói Gameiro-nak is, hiszen ő is az andalúzoktól jött tavaly. Filipe Luís szerdai sérülése rendbejött, így ő is játékra kész.

Az Atlético 18 fős kerete: Moyá, Oblak, Juanfran, Vrsaljko, Godín, Savic, Lucas, Filipe Luís, Koke, Gabi, Saúl, Thomas, Carrasco, Gaitán, Griezmann, Correa, Vietto, Gameiro.

A mérkőzés szombaton 13:00 órakor kezdődik, a Sport1 Tv élőben közvetíti.

Aúpa Atléti!!!