Szombaton 20:15-kor elkezdődik csapatunk számára a LaLiga 2017-18-as idénye. Az újonc Girona lesz az ellenfelünk, az eredeti sorsolással ellentétben idegenben, mivel az új stadionunk, a Metropolitano átadása két hetet csúszik. Sosem könnyű újonc csapattal kezdeni egy bajnoki idényt, főleg nem idegenben...

De lássuk, "hogy is jutottunk el idáig"...

Sok víz lefolyt a Manzanares-en az Athletic Bilbao 3-1-es legyőzése, és a 2016-17-es idény befejezése óta. 

A játékosok, jól megérdemelt pihenőjük után, kőkemény edzőtáborban vettek részt. Ez után következtek az előszezon meccsei, amelyeket kivétel nélkül idegenben vívott meg a csapat.

Az első volt a sorban a Toluca elleni "sörmeccs", amelyet a mexikói csapat megalapításának 100. évfordulója alkalmából rendeztek. A végeredmény nem is lehetett más, mint 0-0...

Következett egy komolyabb - és ezen a nyáron sajnos az egyetlen komoly - erőpróba: a müncheni Audi Kupa. Az első ellenfelünk a Napoli gárdája volt, akiket 2-1-re legyőztünk, Torres és Vietto góljaival. A másnapi döntőben, az első napon a Bayernt kiütő Liverpool volt az ellenfelünk. Az angolok ellen 1-1 lett a végeredmény. A kissé tartalékos csapatunk Keidi góljával vezetett, és csak a bíró jóindulatának köszönhetően tudott a Liverpool kiegyenlíteni, egy kamu tizenegyessel. A büntetőpárbajban nem hibáztunk, Moyá viszont kivédett egy angol büntetőt, így a miénk lett az Audi Kupa.

A következő meccs az angol újonc Brighton otthonában volt, ahol 3-2-re győztünk Gaitán, Torres, és Lucas Hernández góljaival. Ezen a mérkőzésen gyakorolhattuk a felállt védekezés elleni játékot, az angol csapat szinte végig védekezett. Így is szereztek azért két gólt, bár mindezt egy helyzetből. :)

Az utolsó két meccsünk amolyan "levezetés-féle" volt, vagy inkább arra sikeredett. A Getafe ellen egy nagyon unalmas 0-0 (csak legyünk már túl rajta feelinggel), a Leganés ellen pedig Moreno góljával 1-0-ra győztünk.

Ez a hat meccs szerepelt a csapat felkészülésében. Mondhatjuk, "csak a szokásos...". Az Audi Kupa kivételével egyik ellenfelünk sem képviselt túl nagy játékerőt, természetesen azért tisztelve őket. Amikor kellett (Napoli ellen 0-1-nél, és a döntőben) a csapat megrázta magát, de ez a hat meccs elég "spórolósra" sikeredett. Bízzunk benne, hogy arra jók voltak, amit Simeone szeretett volna. 

És itt rá is térhetünk magára a csapatra, azaz a játékosokra...

Sok új arccal nem kellett szembesülnünk, lévén átigazolási tilalom hatálya alatt állunk. Vagyis igazolhatunk, de nem regisztrálhatunk játékost. Ezt meg is tettük: Vitolo érkezett a Sevillától, akit fél évre kölcsön is adtunk nevelőegyesületének, a Las Palmasnak.

Ezzel le is tudtuk az érkezők listáját... Persze a tilalom ellenére is felröppent pár név velünk kapcsolatban. Hasonlóan Vitolo-hoz, fél éves kölcsönjáték lenne képben, ha bárki mást igazolnánk. Ehhez a legközelebb Diego Costa jár, akinek minden vágya visszatérni szeretett csapatához. Vele kapcsolatban a Milan volt képben mint kölcsönvevő klub, de ez a variáció nem sikerült. Ezután a Betis jelezte, szívesen látná fél évig soraiban a brazil-spanyolt. Hogy végül is mi lesz Costa sorsa, a jövő zenéje. Szóba került még az éppen sérülésből felépülő Zlatan Ibrahimovic is, aki nagyjából pont januárra lenne ismét száz százalékos állapotban. Ez az ügy is "elcsendesedett", itt is csak várhatjuk, hátha valóra is válik.

A távozási oldalon annál inkább volt mozgás. Bár leginkább a kölcsönből visszatérők lettek ismét "kölcsönözve", vagy perememberek, nem meghatározó játékosok távoztak.

Távozott a városi riválishoz a kicsit "túlsztárolt" Theo Hernández (mivel divatjátékos lett, így elég szép summát akasztottunk le érte a szomszédoktól, bár az érte kifizetett összeg negyedét sem éri), a már régóta nélkülözött Manquillo a Newcaste-hoz igazolt végleg, Santos Borré a River Plate-hez távozott, Kranevittert a Zenit igazolta le. A kölcsönadásban jó formát mutató Amath ennek ellenére ismét kölcsönbe került, a Getafe szerezte meg. Nem kicsit buktunk Cerci-n, akit anno 15 millióért vettünk, és most ingyen elengedtünk a Verona csapatához. Távozott még Mensah a török Kasimpasához, Moreira a Bragához, Velazquez a Getaféhez, Diogo Jota pedig a Wolverhamptonhoz.

Közülük talán ketten, Jota és Kranevitter voltak legközelebb a csapathoz, de az előttük álló riválisok miatt nem sok játéidőhöz jutottak volna. 

Jelenleg még a kerethez tartozik Siqueira és Vietto, de az ő távozásuk elé nem gördítene akadályt a klub.

Maradt tehát az előző idényben látott keret. Szerencsére mindenki átérezte, hogy az átigazolási tilalom miatt bajban lehet a klub. Főleg Griezmann volt keresett a piacon, de ő is beállt a sorba, és nem hagyta cserben az Atlético-t!

Ez akár előny is lehet, mivel ezen a szinten elég ritka az, hogy egy keret három évig együtt maradjon. Persze ráfért volna a csapatra a frissítés, főleg csatárposzton, de azzal kell fél évig főznünk, amink van. Ami persze elég jó anyag... :)

Kapusposzton Oblak helye megkérdőjelezhetetlen! Moyá biztos második kapus, és ott van a felkészülési meccseken elég jól mozgó Axel Werner is. 

Hátul is elég egyértelműnek tűnik a dolog, a Juanfran-Godín-Savic-Filipe Luís tengely biztosnak tűnik. De jó tudni, hogy Vrsaljko, Giménez, Lucas, és a fiatal Sergi bármikor bevethető.

Középen is várhatóan a "szokásos" felállás lesz. A Koke-Gabi-Saúl-Carrasco sor lehet a befutó, de az edzőmeccseken Gaitán is sokat játszott, főleg ha Carrasco a csatársorban kapott helyet. Itt van még a sérüléséből felépülő Augusto Fernández, és a szinte minden poszton bevethető Thomas.

A csatársorral nem is lenne baj, ha mindenki azt hozná, amit tud. Griezmann kivétel, ő egyedül is képes meccseket nyerni. Viszont Gameiro eddig kevesebbet mutatott annál, amire képes. Ha a sevillai formáját hozná, nem is lenne gond... Fernando Torres még így, a pályafutása végefelé is képes zseniális lenni. Sajnos nem tartósan, de egy-egy meccsre fel tudja szívni magát, tíz gólra simán képes ebben az új idényben is. Correa talán a húsz százalékát mutatta a tudásának, benne is sokkal több van ennél. Itt elöl azért soványnak tűnhet ez a négyes, de bízzunk benne, hogy megrázzák magukat azok, akik eddig halványabbak voltak annál, amire képesek lennének. Itt főleg Gameiro, és Correa az, akiről szó van... :)

Így kezdünk hát neki ennek az új idénynek, reméljük sok örömben lesz részünk. A sorsolásunk nem mondható túl jónak, lévén három idegenbeli meccsel kezdünk. De összeszokott a csapatunk, tele vagyunk zsenikkel, csak hoznunk kell azt, amit tudunk. A felkészülés alatt döcögött itt-ott a gépezet, de azt mondják, a rosszabb főpróbát sikeres előadás szokta követni. Legyen is így!!!

Aúpa Atléti!!!