Győzelemmel térhet haza a csapat az angliai vendégjátékból. Ahogy várható volt, kemény ellenfél volt a Brighton, de a meccsen végig domináló csapatunk megérdemelten nyerte meg a meccset.

Az Atlético összeállítása a következő volt: Oblak - Juanfran, Giménez (Godín 67.), Savic, Lucas - Gaitán (A.Fernández83.), Gabi (Thomas 67.), Koke, Carrasco - Griezmann (Keidi 92.), F.Torres (Correa 67.).

A sérült Filipe Luís helyén tehát Lucas kezdett, és Giménez is bekerült a kezdőbe Godín helyett.

Rögtön kezdés után magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, szinte végig nálunk volt a labda. Az ellenfél csak másodpercekre jutott a játékszerhez. Stabilan járattuk a labdát, de pillanatok alatt váltottunk át támadásba. Carrasco járt nagyon közel a gólhoz. Előbb egy kapáslövését védte nagy bravúrral a hazai kapus, majd egy kijátszott helyzet utáni bombáját tolta ki a hálóőr. A 35. percben ismét a belga volt a főszereplő. A tizenhatoson belül egyértelműen szabálytalankodtak vele, de nem kaptuk meg a büntetőt. A 42. percben megszereztük a vezetést. Gaitán vezette keresztbe a pályán a labdát, aztán gondolt egy merészet, és jó 35 méterről kapura lőtt. Ez annyira meglepte a hazai portást, hogy az egyébként középre tartó lövést ügyetlenül bevédte. Pedig csak a kapuson múlt, hogy ez már nem a harmadik gólunk volt...

A második félidőben is ugyanaz volt a forgatókönyv: a labda nálunk volt, a hazaiak pedig keresték. Aztán a 61. percben megtalálták, bár ehhez kaptak némi segítséget is. Egy nagyon könnyű síppal befújt szabadrúgást kapott a Brighton húsz méterre a kapunktól. Az Oblak felé tartó lövésbe Gaitán nyúlt bele, így a labda a jobb sarokban kötött ki. Nem sokáig örülhettek a gólnak a lelkes hazai szurkolók, mert a 67. percben egy mintaszerű jobb oldali akció után, Juanfran beadását Torres fejelte az ötösről a hálóba. Tíz perc múlva ismét döntetlen volt az állás. Juanfrant fűzték be csúnyán a jobb oldalon, a beadást pedig szépen bólintotta a kapunkba Sidwell. A 85. percben egy elcsípett keresztpasszt Griezmann óriási helyzetben a kapu mellé lőtt. A 88. percben ismét a francia került nagy helyzetbe, de ajtó-ablak ziccerben a kapusba lőtt. Szerencsére érkezett Lucas Hernández, és a kipattanót a kapu bal oldalába vágta. 

Megnyertük tehát a meccset, bár simább is lehetett volna. A két kapott gól soknak tűnik, bár helyzete nem nagyon akadt a Brightonnak. Ez a meccs arra tökéletes volt, hogy a csapat gyakorolhatta a felállt védekezés elleni játékot. Mert a hazai meccseinken borítékolható, hogy az ellenfeleink 90%-a azt fogja játszani, mint ma a Brighton. Edzőmeccsnek jó volt ez a mai, egy kemény, és hajtós csapat ellen gyakorolhatott a gárda.

Aúpa Atléti!!!