Nehéz meccsnek ígérkezett, az is lett belőle. Elhoztunk egy pontot Barcelonából, ahonnan azért nem olyan könnyű. Nem volt túl jó a meccs, de ez azt hiszem az eredmény tudatában nem is fontos.

Az Atlético összeállítása a következő volt: Oblak - Juanfran, Godín, Savic, Filipe Luís - Koke, Saúl (Correa 60.), Gabi, Carrasco (Thomas 73.) - Griezmann, Gameiro (F.Torres 60.).

Elég álmosan kezdődött a meccs, a szokásos forgatókönyv szerint. Ők támadtak, körbeadogadták a védelmet, mi védekeztünk, és vártuk a gyors kontra lehetőségét. Nem sok helyzet volt még ekkor, csak távolabbi kapuralövéssel próbálkoztak a csapatok egyszer-egyszer. Oblak talán egy alkalommal  kellett hogy bravúrral védjen, a másik kapu sajnos nem volt veszélyben. Carrascon látszott egyedül egy kis akarás, de a távoli lövéseken kívül ő sem tudott többet felmutatni. Szinte a semmiből megszerezte a vezetést a katalán csapat. A 41. percben egy kisszöglet után a kapu elé ívelt labdát csúsztatott a támadó a kapunkba. Azért furcsa volt, hogy a mi erősségünk a pontrúgás (bár mostanában nem jellemző sajnos), és mi kapunk belőle egy potyaízű gólt. Nagyon lemaradtunk, Gabi, és Filipe is csak kísérte a gólszerzőt. Egy gólos hátrányban vonulhattunk a szünetre, és sajnos ez benne is volt a pakliban. Kishitűen, szinte gyáván futballoztunk az első félidőben, ennyire talán nem kellett volna tisztelnünk az ellenfelet. 

A második félidőre szerencsére már nem ebben a felfogásban futottunk ki. Többet volt nálunk a labda, és többször értünk oda már az ellenfél kapuja elé is. Ezt az Atléticot már inkább szívesebben néznénk! Negyedóra elteltével Cholo változtatott, mert hiába a jobb játék, nagy helyzetünk nem nagyon akadt. A 60. percben bejött Correa és Torres, aminek szinte azonnal meg lett az eredménye. Egy gyorsan elvégzett szabadrúgást Torres passzolt az argentinhoz, aki elfektette Mascheranot, majd a kapufa segítségével a kapu jobb oldalába lőtt. Érett ez a gól, mert az ellenfél nagyon elégedett volt az egy gólos vezetésével, és nem erőltette a támadásokat, mi pedig sokat tettünk ezért az egyenlítő gólért. Persze a találat után feltámadt a Barcelona, és sorra alakította ki a helyzeteket. Oblak többször is nagyot védett. De az ellenfél játéka mégsem volt annyira meggyőző, az volt az ember érzése, ha Iniesta nincs a pályán, a katalánok még helyzetig sem jutnának. De ott volt, és jöttek is a lehetőségek. Amik szerencsére kimaradtak, rossz döntés, vagy védelmi bravúr miatt. Ha a meccs végefelé elhisszük, hogy nyerhetünk, még talán az is összejött volna. De nem érdemes panaszkodni, ez az egy pont is szép teljesítmény a tavalyi bajnok otthonában.

Az első félidő gyenge, félős játéka után, a második félidőben már azt láthattuk, amit szeretnénk. Jó eredmény ez az egy pont, főleg annak tudatában, hogy hol szereztük. Az ellenfelünk sem fogott ki túl jó napot, de hát azt mondják, mindenki annyit játszik, amennyit engednek neki. A kezdőcsapat alapján kicsit bátrabb játékra számíthattunk az elején, de ezt csak a második félidőben kaptuk meg. Ez most egy pontra volt elég.

Oblak sokszor avatkozott jól a játékba, volt pár bravúrja is. A gólról nem tehet, a védők hagyták ott cserben. Juanfran jól játszott, ma azért a felfutásai ritkábbak voltak mint megszokhattuk. Az sokat elmond a teljesítményéről, hogy az ellenfélnél talán a leggyengébb teljesítményt a brazil díszgyerek "nyújtotta", Juanfran jó játékának köszönhetően. Filipe Luís is hajtott, ő talán többször felért, mint Juanfran. A védekezést jól oldotta meg, és "üdvözölte" török "exünket" a szurkolók megelégedésére. A Godín-Savic páros ma is jól látta el a feladatát. Sajnos a kapott gólnál nem ők álltak a gólszező mellett. Középen rengeteg labdát elszórtunk, főleg Gabi és Saúl. Utóbbi indokolatlanul sokat cipelte a labdát, sokat el is veszített. Koke el-eltűnt a mezőnyben, de a második félidőben jól tartotta meg a labdákat. Carrasco az első félidőben jól pörgött, volt egy jó lövése is. Kicsit fáradtnak tűnt már a cseréje előtt. Griezmann is élen járt a labdaeladásban a meccs elején, de a végére már összeszedettebb volt. Gameiro elég egyedül volt elöl, fel is örlődött egy óra elteltével. Correa és Torres bombacserének bizonyult, hiszen rögtön pályáralépésük után összehozták a gólt. A spanyol szépen passzolt, az argentin meg szépen bevágta! Thomas már védekezni lett becserélve, azt jól oldotta meg.

Úgy vélem, elégedettek lehetünk az egy ponttal. Két ellentétes félidőt láthattunk, a második alapján megérdemeltük az ikszet. Nem ez volt a legjobb meccsünk, de azért azt se felejtsük el, hol is játszottunk. Az 1-1 igazságos eredmény, bár ezt a másik oldal biztosan vitatná. Persze győzhettünk volna mi is, főleg úgy, hogy nem adjuk oda ajándékba az első félidőt. Meg ha a végén elhisszük, hogy nyerhetünk. Több lehetőségünk is volt a meccs végén, kár, hogy ezeket elpazaroltuk. Kinyílt az ellenfél, de talán nem mertünk annyira kitámadni, védtük azt az egy biztos pontot.

Hétvégén a Depor látogat a Calderónba, mindenképp meg kell szerezni a három pontot. Ennél biztosan offenzívebb játékot fogunk játszani, mint amit ma mutattunk. :)

Aúpa Atléti!!!