Csalódást keltő eredményt produkált a csapat a bajnokság nyitányán. Csak döntetlent játszottunk hazai pályán az újonc Alavés ellen. Az ellenfélnek persze esze ágában sem volt játszani, és végül az egyetlen (!) kapuralövésével megmentett egy pontot, amit még véletlenül sem érdemelt meg. 

Ettől függetlenül ezt a meccset 4-5 góllal kellett volna nyerni, és az csakis rajtunk múlt, hogy nem lett annyi. Húsz (!) szögletet rúgtunk a meccsen, minden eredmény nélkül. Végül egy véleményes büntetőből csak megszereztük a megérdemelt vezetést, de a 95. percben óriási szerencsével megmentett az ellenfél egy meg nem érdemelt pontot.

Az Atlético összeállítása a következő volt: Oblak - Juanfran, Godín, Savic, Filipe Luís - Koke, Gabi (Gaitán 58.), Saúl, Tiago (F.Torres 46.), Carrasco (Correa 71.) - Gameiro.

Már a meccs elején látszott, az újoncnak esze ágában sincs átjönni a térfelünkre, és ez az előző idény tapasztalatai alapján azt sejtette, hogy ismét egy nyögvenyelős, idegtépő összecsapás következhet. Sajnos mi is partnerek voltunk ebben, nem siettettünk semmit, újra a ráérős focival álltunk elő. Helyzetek akadtak, de sikerült kihagyni mindent. Carrasco járt a legközelebb a gólhoz, de a kapufa kisegítette a mai napon malacokkal lepaktáló ellenfelet.

A második félidő ugyanígy nézett ki, rúgtuk be a számtalan szögletet minden eredmény nélkül, és hagytuk ki a legnagyobb helyzeteket is. Az utolsó húsz percben játszottunk úgy, ahogy méltó lenne ehhez a csapathoz. Egyszer talán a meccs elején játszunk majd így, és ha már megvan a vezetés, ráérünk passzolgatni...

Torres lőtt egy kapufát, Gameiro kihagyta talán már most az idény helyzetét, de a gól csak nem akart megszületni. Szinte a tizenhatosáról sem tudott ekkor már kijönni az Alavés. Már letelt a 90. perc, amikor Torres lerántásáért büntetőt kaptunk. Gameiro pedig be is vágta a tizenegyest, annak rendje és módja szerint.

Sajnos el is hittük, hogy már megvan a győzelem. A jelzett három perc hosszabbítás már jócskán letelt, amikor egy kósza labdát nem tudtunk elrúgni, és az ellenfél "természetesen" kiegyenlített ebből. Egyetlenegy kapuralövésből...!!!

Hatalmas csalódás ez az Atlético szurkolónak. Egy újonc csapatot akkor is meg kell verni a nyitányon, ha öregasszonyok potyognak az égből. Hát még ezt a csapatot, aki rég nem látott antifocival állt ki erre a meccsre. Kis túlzással azt is lehetne mondani, nemhogy pontot nem érdemel ez a "játék", hanem inkább még pontot kellene levonni tőlük ezért...

Sajnos a csapatból senkit sem lehet kiemelni, mert még csak mérsékelten jó játékot sem láttunk senkitől. Oblak kiolvashatott volna egy komolyabb regényt is a gólvonalon, annyira nem volt dolga. A védők is inkább előrefelé játszottak ma, Godín óriási helyzeteket hibázott el. Filipe Luís pedig a "toljunk még egyet, meg még egyet, meg még egyet a labdán" játékot játszotta. A középpálya nagy csalódás... Koke mintha a pályán sem lett volna, Saúl dettó. Gameiro is kihagyott pár helyzetet, néha hihetetlen, hogy sikerült elhibázni egy adott szituációt. Ma a cseréink sem tudtak sokat hozzátenni a meccshez. Gaitán mintha korcsolyában lépett volna pályára, annyit esett-kelt. Torres legalább kiharcolt egy büntetőt...

Tévedés ne essék, ha nyertünk volna, akkor is le kellene húzni a csapatot. Mert ez a ráérős, lötyögős játék minden volt, csak elfogadható nem. Hányszor akarjuk vajon még ezt eljátszani??? És hányszor fázunk rá még arra, hogy a végén nem figyelünk, és hullajtjuk a pontokat? Mert arra mérget vehetünk, hogy talán két-három csapatot kivéve mindenki ezt a "játékot" fogja játszani ellenünk a Calderónban!

Ebben a pontvesztésben Simeonénak is nagy szerepe volt. Már alapból a felállás hibás volt, hiszen egy újonc csapat ellen felálltunk egy csatárral, és öt középpályással. Egyszerűen felfoghatatlan, miért nem úgy kezdünk, ahogy az utolsó húsz percben játszottunk? Már az elején el tudnánk dönteni a meccset, és az ellenfélnek is ki kellene jönni a sündisznóállásból. Úgy látszik, sosem tanulunk már ezekből... 

Talán el lehetne azon is gondolkodni, mennyire is volt megfelelő a felkészülés. Pontosabban a felkészülés alatt választott ellenfelek. Mert a csapat egyszer sem kezdett még csak hasonló összeállításban sem az előszezonban. Ezen a meccsen is látszott, ráfért volna a csapatra egy kicsit több együtt eltöltött idő a pályán.

Sajnos már az első forduló után adtunk két pont előnyt a két divatbrigádnak. Lehetne mondani, hogy ez a két pont hiányozni fog a végelszámolásnál, de hol van az még...Addig is marad a mérhetetlen csalódás a mai eredmény miatt,.....