Folytatódik csapatunk bajnoki menetelése, Szombaton a Málaga látogat a Calderónba. A bravúros szerdai Athletic elleni győzelmünkkel tapadunk az első helyezettre, és még mindig komoly esélyünk van a bajnoki címre. Amely felé a Málaga elleni győzelem lehet a következő lépés.

Némi adósságunk is van az andalúz csapat felé, hiszen a (szerencsére) kevés vereségünk egyikét ott szenvedtük el. Végig kézben volt a meccs, de a helyzetek kimaradtak, és Gabi a második félidő elején összeszedett két sárgát. Még ez sem lett volna gond, mert még így sem tudtak fölénk kerekedni, de a 86. percben egy eltört lövés Godínon megpattanva jutott a hálónkba. Szerencsétlen vereség volt...

A Málaga jelenleg 9. a bajnokságban, 42 ponttal. Idegenben nem túl acélosak, négy győzelem, és hat döntetlen mellett hétszer kikaptak. A második legtöbb döntetlent gyűjtötték a ligában (12), tehát nem a mindent elsöprő támadójáték jellemző rájuk, ha kell, tízen állnak be idegenben védekezni. Ezúttal sem számíthatunk tőlük más felfogásra, biztos hogy a Calderónban is a szilárd védekezésre helyezik a hangsúlyt. Egy gyors gól sokat segítene a meccs elején ellenük...

Nálunk nincs panasz a jó hangulatra, menetel a csapat, Szerdán a szinte bevehetetlen San Mamésből hoztuk el a három pontot. Öröm volt nézni, hogy a hazai pályáján félelmetes baszk csapat, helyzetet sem nagyon tud ellenünk kialakítani. Szerencsére nekünk volt helyzet, és Fernando Torres értékesítette is. Sőt, ha Carrasco nem tékozolja el a lehetőségeit, több góllal is győzhettünk volna. Sajnos áldozatot is szedett a meccs, Godín combsérülést szenvedett, és előreláthatólag három meccset lesz kénytelen kihagyni. Szerencsére van pótlás, Giménez ezen a meccsen visszatérhet a csapatba sérülése után. Tiago is egyre jobb erőben van, bár még a keretbe nem került be. Godín és Tiago mellett még Óliver Torres, és Kranevitter nincs a meccsre nevezett keretben.

Ez is nagyon fontos meccs lesz, egy nagyon szívós ellenfél ellen, de nyerni kell, ha tovább akarjuk táplálni bajnoki álmainkat. A két ellenlábasunk kiesőjelölt csapatok ellen játszik, sajnos nincs sok esély a pontvesztésükre, de bízni attól még lehet benne (Rayoban mindenképp..talán...:) ).

Az Atlético 18 fős kerete: Moyá, Oblak, Juanfran, J.Gámez, Savic, Giménez, Lucas, Filipe Luís, Koke, A.Fernández, Gabi, Saúl, Carrasco, Thomas, Griezmann, F.Torres, Correa, Vietto.

A mérkőzés Szombaton, 18:15-kor kezdődik, a Sport2 Tv élőben közvetíti a meccset.

Aúpa Atléti!!!