Simeone: “Most muszáj lesz gólt lőni a támadásokból”

Simeone a keddi sajtótájékoztatón beszélt a közeljövő kihívásairól, ezzel kapcsolatos elvárásairól. Mindenekelőtt azonban szerette volna tisztázni a Villarreal elleni meccs előtti nyilatkozatával kapcsolatos félreértéseket, szerinte ugyanis nem úgy értelmezték a...

Simeone a keddi sajtótájékoztatón beszélt a közeljövő kihívásairól, ezzel kapcsolatos elvárásairól. Mindenekelőtt azonban szerette volna tisztázni a Villarreal elleni meccs előtti nyilatkozatával kapcsolatos félreértéseket, szerinte ugyanis nem úgy értelmezték a szavait, ahogy ő gondolta.

“Azon dolgozunk, hogy egyre jobbak legyünk. Megismétlem, amit a múlt héten is mondtam, de egyesek félreértették (többek között a Sport Tv riportere is). Szó sincs róla, hogy megelégszem egyetlen támadással is, ha abból gólt szerzünk. Azt mondtam, hogy egy támadásból egy gólt akarok látni. Tehát ha tizenötször támadunk, tizenötször akarom, hogy gólt lőjünk. Ezt akartam kifejezni, és azoknak, akik nem képesek megérteni a spanyolomat, elmondom még másképp is. Szeretem, ha támadunk és gólt szerzünk. Nem szeretem, ha tizenötször támadunk, és nem szerzünk gólt. Ennyi.”

Ezután játékosai képességeit dicsérte.
“Az idő nem nekünk dolgozik, hiszen nem könnyű a szezon felénél kezdeni a munkát, ennyi elvárással és felelősséggel, például nyerjünk, játsszunk jól, kedveltessük meg magunkat, ne kapjunk gólt, alakítsunk ki 30 gólhelyzetet… nem egyszerű. Lassanként tudunk haladni, és a srácok elég jól megértették, hogy mi a dolguk. Nehéz kiválasztani a kezdő tizenegyet, akiket pályára küldünk a San Sebastiánban, mert bárki fog játszani, jól fog játszani, mindegyikük nagyon jót sejtet.”

Juanfrannal kapcsolatban is kérdezték, hiszen a szélső ősszel nem kapott elég szerepet Manzano kezei alatt, most pedig szélső hátvéd poszton bizonyít. Simeone szerint ez is egy alternatíva, de nem tud még biztosat mondani.
“Egészen mást tud nyújtani nekünk, mint a hamarosan felépülő Sílvio, vagy Luis (Perea), akinek meg egész más a játékstílusa.”

Az Atlético következő két mérkőzését idegenben játssza, az első a Real Sociedad ellen vasárnap, következő héten pedig az Osasuna ellen.
“Ugyanúgy fogunk dolgozni, mint eddig, természetesen a San Sebastián-beli összecsapásra koncentrálva. Ez a legjobb módja annak, hogy csapatként lépésről-lépésre fejlődjünk. Nagyon nagy szerepe lesz ennek a találkozónak.”

A következő ellenféllel kapcsolatban az argentin meglehetősen pozitív.
“A legutóbbi meccsen a Real Sociedad nem támadott sokat, visszafogottak voltak. Védekezésben viszont nagyon is erősek. Jól dolgoznak, taktikailag felkészült csapatot látok bennük, és a közelmúlt eredményei (a Sociedad hét mérkőzés óta veretlen a ligában) magukért beszélnek.”

Simeone elmondta, hogy még mindig vizsgálja az esetleges erősítések szükségességét.
“Tovább dolgozunk az esetleges új játékosok felkutatásán. Két mérkőzésünk után beszéltünk José Luis-zal (Caminero, a sportigazgató) és a klubvezetéssel, és megbeszéltük, miben tudnánk előrébb lépni. Elégedettek vagyunk a mostani kerettel, de örömmel üdvözölnénk új tehetséget a játékosok között.”